El: a Celtic életben tartotta a továbbjutási reményeit – brit lapszemle

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.20. 10:37
null
Az FTC ezúttal kikapott Glasgow-ban (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a Celtic 2–0-ra legyőzte a Ferencvárost a Európa-liga csoportkörének 3. fordulójában. A mérkőzést követően a brit lapok megérdemelt hazai sikerről írnak.


BBC: A brit médium online kiadása szerint a Ferencváros megizzasztotta a Celticet, az első félidőben ugyanis a hazai együttes nem tudta, hogyan kellene feltörni az ellenfél szervezett védelmét. A cikk szerint a vendégek az első játékrészben jól zárták le a területeket, igaz, miután a fordulás után hátrányba kerültek, képtelenek voltak váltani, a skótok pedig nem vették le a lábukat a gázpedálról, és a végén nagyobb különbséggel is nyerhettek volna.

Hozzáteszik, a stabilabb Celtic életben tartotta a továbbjutási reményeit.

The Guardian: az angol lap online kiadása úgy véli, az FTC kevés ellenállást tanúsított a Celtic Parkban, és bár a meccs nagy része felejthető volt, ez most a legkevésbé sem érdekli a skót drukkereket. A cikk szerint a tavalyi Bajnokok Ligája-selejtezős vereség egy korszak végének előszelét jelentette, míg a mostani győzelem a tavaszi folytatás lehetőségét vetíti előre. Még akkor is, ha a csoport első két helyének megszerzésére továbbra is a Betis és a Leverkusen a legesélyesebb.

Daily Mail: A szigetországi portál szerint a két elveszített csoportmérkőzés után a „most vagy soha” érzés kerítette hatalmába a Celticet, és az együttes nem remegett meg a győzelmi kényszertől. A cikk szerint a tavaly nyári Ferencváros elleni vereség emléke legfeljebb csak az első hazai gólig kísértette a skót együttest, amely annyi helyzetet dolgozott ki, hogy Callum McGregor kihagyott tizenegyese is belefért.

The Scottish Sun: a lap szerint a Celtic ezzel a sikerrel némileg visszavágot a tavalyi BL-selejtezőben elszenvedett vereségért. A BBC-hez hasonlóan a kelták továbbjutási esélyeiről írnak.

The Scotsman: a lap időutazáshoz hasonlította a Celtic első sikerét a csoportkörben. Megjegyzik, a Celtic nem tudott végig lendületes lenni, időnként pedig hibák csúsztak a játékéba – Hart kapusnak is nagyot kellett védenie a mérkőzés elején.

Daily Record: a Celtic életet lehelt az Európa-liga idényébe. A portál azt írja, a hazaiak jóval dominánsabbak voltak, mint azt az eredményjezlő mutatja. Visszautalva a tavalyi BL-selejtezőre hozzáteszik, az káros hatással volt az előző idényre, most viszont bosszút állt a Celtic, amikor a legnagyobb szüksége volt rá.

EURÓPA-LIGA
G-CSOPORT
3. FORDULÓ

Celtic (skót)–Ferencváros 2–0 (0–0)
Glasgow,
Celtic Park, 53 000 néző. Vezette: Kehlet (dán)
CELTIC:
Hart – Ralston, Carter-Vickers, Starfelt, Montgomery (L. Scales, 75.) – C. McGregor, Turnbull – Abada (Jakumakisz, 71.), Rogic (Bitton, 71.), Jota – Furuhasi (M. Johnstone, 86.). Vezetőedző: Ange Postecoglou
FTC:
Dibusz – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Civic – Laidouni (Somália, 66.), Vécsei – Uzuni, Nguen (Mak, 83.), Zachariassen (Loncar, 66.) – R. Mmaee. Vezetőedző:Peter Stöger
Gólszerző: Furuhasi (57.), Vécsei (81. – öngól)

A csoport másik mérkőzésén
csütörtök, 18.45:
Real Betis (spanyol)–Bayer Leverkusen (német)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Leverkusen 2 2 6–1 +5 6
2. Betis 2 2

7–4 +3 6
3. Celtic 3 1
2 5–8 –3
3
4. Ferencváros 3

3 2–7 –5
0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik