El: „Az év futballtörténete; kiejtettük a 10 millió eurós Vidit”

Vágólapra másolva!
2013.07.12. 10:22
null
Ami a Videotonnak kellemetlen meglepetés, a montenegróiaknak történelem (Fotó: Arena/Dobrilo Malidzan)
Montenegróban nagy az öröm, a Mladoszt Podgorica az Európa-liga első selejtezőkörében búcsúztatta a Videotont. A vijesti.me internetes oldal „érzelmekben gazdag” találkozóról ír, amelyen a „fiatal, esélytelen” csapat búcsúztatta a fehérváriakat.

„Az év futballtörténete. A fiatalok kiejtették a Videotont” – címmel jegyzi beszámolóját a vijesti.me montenegrói sportportál. A honlap beszámolója szerint a mérkőzés a podgoricai arénában „érzelmekben gazdag” volt, és a ráadásban, tizenegyesből szerzett góllal továbbjutott a Mladoszt Podgorica.

Mint ismert, az első mérkőzésen a Videoton 2–1-re győzött, így a visszavágón elszenvedett 1–0-s vereség a magyar csapat búcsúját jelentette.

„A leggyönyörűbb futballtörténet ez a független Montenegró történetében, de lehet, hogy egész Európában is az elmúlt hónapokban” – örömködik részletesebben a szerző a cikken belül. És valóban, a montenegrói csapat minden tiszteletet megérdemel, még ha a történtek nekünk, magyaroknak fájó is lehet.

„A fiatal, esélytelen európai újonc az első körben kiejtette az Európa-ligából az előző szezonban még a csoportkörben vitézkedő Videotont” – írja a honlap, amely szerint a podgoricai arénában „több mint háromezer néző élhette át ezeket a gyönyörű élményeket.”

Szerintünk ugyan nem voltak ennyien a stadionban, de hogy a montenegrói szurkolók szép élményekkel gazdagodtak, az biztos.

A fehérvári szimpatizánsok szomorúan utazhattak haza. Már csak azért is, mert a játékosoktól kezdve az edzőig mindenki azt kommunikálta korábban, hogy a Videoton a jobb csapat. A párharc és a két mérkőzés között ezt a montenegróiak is elmondták, most azonban kicsit megváltozott a véleményük. Legalábbis a montenegrói újságírónak.

„A második mérkőzés alapján úgy tűnt, Rakojevics együttese a jobb csapat. Az elsőtől a kilencvenedik percig látszott, hogy tudják, mit akarnak a pályán, és sokkal nagyobb helyzeteket alakítottak ki, mint a jobban ismert Videoton, amelynek tizennégy válogatott játékosa van, és tízmillió eurós a költségvetése.”

Információink szerint ugyan a fehérváriaknak nincs ekkora költségvetésük, de egyértelműen több pénzből gazdálkodnak, mint a Mladoszt.

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ – EMLÉKEZTETŐ
MLADOSZT PODGORICA (montenegrói)–VIDEOTON (magyar) 1–0
Podgorica, Podgorica Stadion. Vezette: Efong Nzolo (belga)
MLADOSZT: Vujadinovics – Tomics (Pavicsevics, 88.), Sofranac, Mitrovics, Zsivkovics – Isihara, Szankovics – Szavicsevics, Kaljevics (Knezsevics, 70.), Szeratics – Markovics
VIDEOTON: Tujvel – Szolnoki, Caneira, Vinícius, Stopira – Tóth B., V. Gomes – F. Oliveira (Paraíba, 56.), Kovács I., Gyurcsó (Kleinheisler, 80.) – Nikolics N.
Kiállítva: Markovics (82.)
Gólszerző: Knezsevics (92. – 11-esből)
Továbbjutott: a Mladoszt Podgorica, 2–2-vel, idegenben szerzett több góllal

Legfrissebb hírek

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
9 órája

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
16 órája

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56
Ezek is érdekelhetik