Anderlecht: többen edzőváltást sürgetnek az FTC első El-ellenfelénél

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
2024.09.18. 17:56
Brian Riemer talpa alatt egyre forróbb a talaj (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a belga Anderlecht lesz a Ferencváros első ellenfele a labdarúgó Európa-ligában. A brüsszeli együttesnél meglehetősen feszült volt a hangulat az elmúlt hetekben, ennek oka pedig, hogy a szurkolók nem igazán vannak kibékülve a csapat játékával. Felvetődött Brian Riemer vezetőedző menesztése is, ám helyi lapértesülések szerint a trénernek egyelőre még maradt hitele a klub vezetésénél, ezért nem várható azonnali beavatkozás.

Az Anderlecht kedden hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett a Genktől a belga bajnokság 7. fordulójában. A találkozón igencsak feszült volt a hangulat, a szurkolók nehezen viselték a vereséget, aminek következtében az Anderlecht visszacsúszott a tabella 4. helyére. A csapat eredményeivel egyébként eddig még nem is volt nagy gond, az eredmények úgy ahogy, de jöttek, a játékkal viszont korábban sem voltak kibékülve a kritikusabb szurkolók. A legnagyobb gond azonban sokak szerint, hogy az Anderlecht tavaly elbukta az aranycsatát a bajnokságban, s ezt is figyelembe véve mostanra egyre több van az együttes rovásán.

Nem meglepetés, hogy többen is a 2022-ben kinevezett vezetőedző, Brian Riemer azonnali menesztését követelik, bár Bert Sterckx, a Sporza újságírója nem érezte kirívóan ellenségesnek a hangulatot kedden este. A kritikák inkább a meccs végén kezdtek el záporozni a szurkolóktól a vezetőedző és a játékosok irányába. „Kezdetben a szurkolók még meglehetősen türelmesek és pozitívak voltak. A kiabálások csak később kezdődtek el, a meccs végére lett igazán negatív a hangulat, amikor a szurkolók nagy része a csalódottságát fejezte ki” – állapította meg a sportújságíró a Genk elleni találkozót követően a Sporza helyszíni riportjában.

De Sterckx a játékosok felelősségét is felvetette cikkében: „Az Anderlechtből hiányoznak a kreatív játékosok, akik át tudnák játszani az ellenfelet” – tette hozzá, valamint taglalta az esetleges edzőváltás lehetőségét is. „Nézzük meg az Anderlecht ellenfeleit a következő hetekben: Charleroi, Ferencváros, Dender, Real Sociedad és Standard. Mindezek a meccsek ráadásul nagyon gyorsan követik egymást. És amúgy sem lenne könnyű hirtelen valakit kinevezni...” – vetette el összességében a dán edző kirúgását a szakíró, aki tehát inkább a játékosokat okolja az Anderlecht gyengébb teljesítményéért, bár írásában azért az edző hiányosságait is felvetette: „Másrészt viszont az érzésem az, hogy Riemer nem teszi jobbá a játékosokat. Egy ilyen meccssorozatban ugyanakkor nagyon nehéz okosan beavatkozni. Egyébként ha az Anderlecht szombaton ismét veszít, megint jönnek majd a kritikák és a helyzet még nehezebb lesz.”

Az Anderlecht szombaton a Charleroi ellen ismét hazai pályán lép pályára, a Ferencvárossal pedig majd a jövő héten szerdán találkozik az Európa-ligában – ugyancsak a brüsszeli stadionban. Nem kérdés, hogy ezek a meccsek – így vagy úgy – alapjaiban határozhatják meg a vezetőedző megítélését.

 

Legfrissebb hírek

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
26 perce

Szavak helyett tettek – belecsapott a munkába a Ferencváros

Labdarúgó NB I
43 perce

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
20 órája

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
Tegnap, 10:33

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:15

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 09:50

Észak-Macedóniát is legyőzte a női röplabda-válogatott az Európa-ligában

Röplabda
2026.06.06. 20:09
Ezek is érdekelhetik