El: hat Celtic-szurkolót letartóztattak Valenciában

2019.02.21. 13:53
null
Kétezer-ötszáz Celtic-szurkoló láthatja a helyszínen a valenciai visszavágót (Fotó: AFP)
Nem múlt el botrány nélkül a skót ultrák spanyolországi túrája: az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért rendezendő Valencia–Celtic visszavágó előtt a vendégdrukkerek összecsaptak a rendőrökkel, akik öt személyt rendzavarás, egyet pedig kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt tartóztattak le.

A párharc első, glasgow-i mérkőzésén a Valencia 2–0-ra győzött, és annak ellenére, hogy a Celtic rendelkezésére bocsátott 2500 darab jegy már korábban elfogyott, skót szurkolók ezrei érkeztek Spanyolországba.

Csütörtökön a Valencia megerősítette, hogy a Mestalla jegyirodája a drukkerek biztonsága érdekében zárva marad. „A Valencia CF bocsánatot kér minden kellemetlenségért, amit az UEFA, a rendőrség és a Celtic közös egyeztetése után hozott meg” – olvasható a közleményben.

A spanyol kormány erőszakellenes bizottsága a hónap elején bejelentette, hogy a meccset magas kockázatúnak minősíti, így a hazaiak komoly rendőri erőkkel készülnek az esti összecsapásra.

A rendőrök egyébként nem finomkodtak, a skót szurkolók által közzétett videók szerint sokszor a kelleténél jóval keményebben léptek fel ellenük.

Daniel on Twitter

Spanish police doing there best to keep everyone safe absolute joke @CelticFC @StandForCeltic @Celtic1888News @CelticFCSLO @Kieran_Celtic @paulthetim https://t.co/Xz6trj5tHF

Ciaran H on Twitter

People just out enjoying themselves, police start slowly closing in from across the street closer and closer and then attack for the sake of hitting folk! https://t.co/THoc9EJvk4




Legfrissebb hírek

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
35 perce

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
8 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
8 órája

A Midtjylland elvérzett a tizenegyespárbajban, a Forest jutott be a legjobb nyolc közé az El-ben

Európa-liga
10 órája

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
14 órája

A Ferencváros az eddigi legjobb magyar szereplést fejezte be Európában a csoportkörök bevezetése óta

Európa-liga
18 órája

„A Ferencváros védelme átjáróháznak bizonyult, Ricardo Horta ragyogott” – portugál lapszemle

Európa-liga
2026.03.18. 22:09

Robbie Keane: Erre a sorozatra csak büszkének lehet lenni

Európa-liga
2026.03.18. 21:01
Ezek is érdekelhetik