Bognár György a kupabúcsú után: Jóval előttünk járnak klubok Magyarországon is, nemhogy külföldön

SZ. ZS.SZ. ZS.
2024.08.29. 23:36
Bognár György Kl-rájátszásig vezette a Paksot idén nyáron (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint ismert, a Paksi FC az első, csehországi mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a Paks a Mladá Boleslávval, azonban hazai pályán nem sikerült kiharcolniuk a főtáblára jutást. A hazai pályán elszenvedett vereség után a magyar csapat vezetőedzője, Bognár György értékelte a látottakat, ahol többek között kitért Böde Dániel szerepére, a cseh csapat “profi” játékára, valamint kontextusba helyzete a Paksi FC nyári teljesítményét.

KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓ
Paksi FC–Mladá Boleslav (cseh) 0–3 (0–0) 
Paks, Paksi FC Stadion, 4500 néző. Vezette: Visser (belga)
Paks: Simon B. – Ötvös, Kinyik, Vas – Osváth, Vécsei (Balogh B., 68.), Papp, Mezei (Böde, 56.), Szabó J. (Szabó I B. 76.) – Haraszti (Silye, 56.) – Tóth B. Vezetőedző: Bognár György
Mladá Boleslav: Trmal – Králik, Suchy, Král – Kostka, Sakala (D. Donát, 90.), Vydra, Fulnek (Kadlec, 78.) – Ladra (Matejovsky, 90.), Jawo (Langhamer, 64.), Kusej (Pulkrab, 78.). Vezetőedző: Andreas Brännström
Gólszerző: Jawo (48.), Králik (55.), Pulkrab (90+2.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

 

 

Legfrissebb hírek

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
3 órája

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 11:51

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Kit ajánl a Fradinak Bognár György?

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 18:57

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 09:29

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Bognár: Egy percig sem éreztem, hogy kikaphatunk; Erős: Talán a döntetlen reálisabb lett volna

Labdarúgó NB I
2026.10.26. 08:56