Vívás: Somfai Péter a Vasas párbajtőrözőinek új vezetőedzője

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.04.05. 11:21
Áprilistól Somfai Péter irányítja a párbajtőrözők szakmai munkáját a Vasasnál – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

Az angyalföldi klub honlapjának keddi beszámolója felidézte: az eddigi vezetőedző, Halla Péter februárban döntött a távozás mellett, az ő helyére érkezik a válogatottnál a női szakágat február elseje óta irányító Somfai.

„Elsőként Szilágyi Áron, a Vasas szakosztályelnöke hívott fel, hogy miután Halla Péterrel elváltak az útjaik, szeretnék, ha én lennék a párbajtőr szakág új vezetőedzője. Az első érzésem a meglepettség volt, aztán elkezdtem gondolkodni rajta, és azt éreztem, hogy ez egy nagy lehetőség nekem. A Real Madrid is csak egyszer hívja az embert, egy ilyen patinás klubhoz csatlakozni óriási megtiszteltetés” – fogalmazott az aktív versenyzőként olimpiai bronzérmes, világbajnoki második és Európa-bajnok Somfai.

Hozzátette, nem volt könnyű döntés, mert ezer szállal kötődik a Honvédhoz, de szeretné, ha idővel a Vasasnál is kialakulna egy hasonlóan szoros kapocs.

Elárulta: tervei szerint idén fejezi be az edzőképzés mesterszakát a Testnevelési Egyetemen, ahol tanulmányaikat Szász-Kovács Emesével és Imre Gézával közösen kezdték el. A válogatottbeli feladatait párhuzamosan fogja végezni új megbízatásával.

VÍVÁS

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik