Sznúker-vb: O’Sullivan megnyerte első meccsét a Crucible-ben

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.04.15. 22:56
null
Ronnie O’Sullivan 10–7-es győzelemmel kezdett (Fotó: Getty Images)
Megnyerte első mérkőzését Ronnie O’Sullivan a sheffieldi sznúker-világbajnokságon a Crucible színházban. A hétszeres győztes címvédő 10–7-re győzött a kínai Pang Csün-hszü ellen.

 

A nyolcadik vb-elsőségére hajtó címvédő jól kezdett, hiszen megnyerte az első öt frémet, majd 6–2-re alakult az állás. Ugyanakkor Pang Csün-hszü több golyót lökött le, és egyben több pontot is szerzett. O’Sullivan nem játszott kiemelkedően, de megnyerte a szorosabb frémeket. A kínai lökte a legnagyobb bréket, 133-at ért el a hatodik játékban.

Az esti befejező szakasz az angol legenda 6–3-as vezetéséről folytatódott. O’Sullivannek továbbra sem kellett extrát nyújtania, de így is simán eljutott 9–4-ig. Pang Csün-hszü nem adta meg magát, és remek játékkal megnyerte a következő három (!) frémet.

Még mielőtt igazán forróvá vált volna a helyzet, O’Sullivan behúzta a tizenhetediket, és ezzel elérte a továbbjutáshoz szükséges tizedik nyert játékot.

A második fordulóban O’Sullivan a Ting Csün-huj–Hosszein Vafaei csata továbbjutójával meccsel.

SZNÚKER
VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD

1. FORDULÓ
Ronnie O'Sullivan (angol, 1.)
–Pang Csün-hszü (kínai) 10–7
Stuart Bingham (angol, 14.)–David Gilbert (angol) 6–3 – részeredmény
Luca Brecel (belga, 9.)–Ricky Walden (angol) 6–3 – részeredmény
Neil Robertson (ausztrál, 6.)–Vu Ji-cö (kínai) 6–3 – részeredmény
Ali Carter (angol, 11.)–Jak Jones (walesi) – 4–5 – részeredmény

A vasárnapi program
11.00

Ting Csün-huj (kínai, 16.)–Hosszein Vafaei (iráni)
Stuart Bingham (angol, 14.)–David Gilbert (angol)

15.30
Mark Williams (walesi, 8.)–Jimmy Robertson (angol)
Neil Robertson (ausztrál, 6.)–Vu Ji-cö (kínai)

20.00
Luca Brecel (belga, 9.)–Ricky Walden (angol)
Ali Carter (angol, 11.)–Jak Jones (walesi)

 

AZ 1. FORDULÓ SORSOLÁSA (ágrajz szerint)
Ronnie O'Sullivan (angol, 1.)–Pang Csün-hszü (kínai) 10–7
Ting Csün-huj (kínai, 16.)–Hosszein Vafaei (iráni)

Luca Brecel (belga, 9.)–Ricky Walden (angol)
Mark Williams (walesi, 8.)–Jimmy Robertson (angol)

Judd Trump (angol, 5.)–Anthony McGill (skót)
Jack Lisowski (angol, 12.)–Noppon Saengkham (thaiföldi)

Robert Milkins (angol, 13.)–Joe Perry (angol)
Shaun Murphy (angol, 4.)–Sze Csia-huj (kínai)

Mark Allen (északír, 3.)–Fan Cseng-ji (kínai)
Stuart Bingham (angol, 14.)–David Gilbert (angol)

Ali Carter (angol, 11.)–Jak Jones (walesi)
Neil Robertson (ausztrál, 6.)–Vu Ji-cö (kínai)

Kyren Wilson (angol, 7.)–Ryan Day (walesi)
John Higgins (skót, 10.)–David Grace (angol)

Gary Wilson (angol, 15.)–Elliot Slessor (angol)
Mark Selby (angol, 2.)–Matthew Selt (angol)
Az első fordulóban a mérkőzések az egyik fél 10. nyert frémjéig tartanak.

Legfrissebb hírek

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
2025.05.06. 13:46

Történelmi döntő a Crucible-ben, Csao Hszin-tung a sznúker új világbajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.05. 21:37

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
2025.05.04. 23:21

Az 50 éves Mark Williams sznúkervilágbajnoki döntőt vívhat

Egyéb egyéni
2025.05.03. 22:13

Korszakváltás? Ronnie O’Sullivant nagyon simán legyőzték a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 22:26

Ronnie O’Sullivan óriási verést kap Csao Hszin-tungtól a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 15:34

Trumpnál az előny a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 23:49

Egyelőre nem bír egymással O’Sullivan és Csao Hszin-tung a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 17:26
Ezek is érdekelhetik