Öttusa: hiába a tiltakozás, maradt a lovaglás nélküli javaslat a 2028-as olimpiára

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.11.27. 17:32
null
Továbbra is Klaus Schormann az UIPM elnöke (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) közgyűlése helyben hagyta a végrehajtó bizottság korábbi döntését, mely szerint a lovas szám nélküli lebonyolításról szóló javaslatot nyújtanak be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a 2028-as Los Angeles-i játékokra vonatkozóan.

 

Az online kongresszuson 92-en szavazhattak, hárman tartózkodtak, 81 voks volt érvényes, a lovaglás cseréjére vonatkozó kérdésre 66 támogató és 15 ellenszavazat érkezett. A tagok egyúttal arról is határoztak, hogy a cseréről, az új számról a végleges döntés – az összes érintettel történő egyeztetés után – egy év múlva, a 2022-es kongresszuson születik meg.

A tagság ismét – immár nyolcadszor – megválasztotta elnöknek a 75 éves német Klaus Schormannt, aki újabb mandátuma lejártakor 32 éve lesz hivatalban. Ennél a körnél 84 szavazat volt érvényes, a pozícióért egyedül indult jelenlegi elnök 72 támogató voksot kapott 12 nemmel szemben. Alelnöknek választották a spanyol Juan Antonio Samaranchot, a francia Joël Bouzout, az egyiptomi Sarif el-Elaint, az orosz Vjacseszlav Aminovot és a mexikói Juan Manzót.

A végrehajtó bizottság sportszakmai helyéért jelentkezett Gallai István, a magyar szövetség (MÖSZ) főtitkára, de végül alulmaradt az olimpiai és világbajnok lengyel Janusz Peciakkal szemben, aki eddig is ezt a posztot töltötte be. Ugyanakkor a technikai bizottságba Kulcsár Ágnes elsőként és a legmagasabb szavazati aránnyal került be ismét, míg tiszteletbeli auditori pozícióban – gyakorlatilag felügyelőbizottsági feladatokat ellátva – tevékenykedhet a világbajnok Simóka Bea.

A UIPM végrehajtó bizottsága november 4-én hozta nyilvánosságra azt a döntését, hogy a párizsi olimpia után a lovaglás már nem lesz része a sportágnak. Ezt követően nemzetközi tiltakozás indult, több mint 650 öttusázó lemondásra szólította fel a nemzetközi szövetség vezetőit. Itthon a sportág egykori és jelenlegi hazai kiválóságai, olimpiai és világbajnokai nyílt levélben kérték a magyar szövetséget, hogy utasítsa el a UIPM vezetősége által meghozott „abszurd döntést”.

Ezt követően ugyancsak itthon korábbi és jelenleg is aktív versenyzők, edzők, versenybírók, színészek, más sportágak képviselői kiálltak a lovas szám mellett, és kiáltványt fogalmaztak meg Thomas Bach NOB-elnöknek címezve. Ebben jelezték, hogy a döntést a nyilvánosság kizárásával, az öttusázótársadalom véleményének megkérdezése nélkül hozta meg a vezetőség, amely arra hivatkozott, hogy a NOB ragaszkodott ehhez a változtatáshoz annak fejében, hogy a sportág továbbra is az olimpia programján szerepelhessen. Egyúttal arra kérték Bachot, hogy hatáskörénél fogva lépjen fel a döntés ellen, „amely nyilvánvalóan káros és ártalmas nemcsak az öttusasportra, hanem az olimpiai játékok presztízsére nézve is”.

Később a magyar szövetség – miután tájékoztatta a tagszervezeteit, továbbá a sportvezetőket és a versenyzőket a kialakult helyzetről, a végrehajtó bizottság döntéséhez vezető okokról – nyilatkozatot adott ki. Ebben többek között kérte, hogy a UIPM vizsgálja meg újra annak lehetőségét, hogy a lovaglás a 2024-es olimpia után, 2028-ban is szerepeljen az öttusaprogramban.

E hét csütörtökén az összes brit és magyar, még élő olimpiai érmes öttusázó, valamint 11 másik országból további ötkarikás érmesek – összesen negyvenhatan – fordultak levélben a NOB elnökéhez, hogy járjon közbe az öttusalovaglás megmentéséért.

A UIPM végrehajtó bizottságának már most szerdáig el kellett küldenie a javaslatát a NOB-nak – november 24-e volt a határidő –, melynek programbizottsága december 1-jén ül össze, majd 7-9-én a végrehajtó testület foglalkozik a 2028-as ötkarikás műsorral. A tagságnak a pekingi téli olimpia idején lesz lehetősége jóváhagyni az előterjesztést.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa 1912 óta szerepel az ötkarikás játékok programjában. A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán – egyre rövidebb lett a program, a lövészetet és a futást jelenleg kombinálva rendezik, a legújabb verzió szerint pedig kieséses rendszerben, kilencven perces blokkokban zajlanak majd a versenyek –, de a sportágak sosem cserélődtek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik