Olimpia 2024: Bach Indiában tárgyal a pályázatokról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.03. 15:59
Indiába utazik ebben a hónapban Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, azért, hogy Újdelhi vagy Ahmadábád 2024-es nyári olimpiára vonatkozó pályázati szándékáról egyeztessen.

Narayana Ramachandran, az Indiai Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta, a német NOB-elnök várhatóan április utolsó hetében érkezik az országba, de a pontos dátumról még folynak az
egyeztetések.

Az indiai média értesülései szerint Narendra Modi miniszterelnök jelenleg is vizsgálja a pályázás lehetőségét, s inkább Ahmadábádot jelölné házigazdának.

A városoknak idén szeptember 15-ig kell jelezniük rendezési szándékukat, de később visszavonhatják a pályázatot. A házigazdáról 2017-ben Limában dönt a NOB.

Mostanáig Boston mellett Róma, valamint a német „háziversenyben” győztes Hamburg jelezte, hogy versenybe száll a 2024-es olimpiáért, Párizs, Baki, Doha és Isztambul pedig érdeklődik, akárcsak korábban Durban, amely azonban időközben – úgy tűnik – letett a kandidálásról. A dél-afrikai sportminiszter februárban irreálisnak nevezte a jelentkezést.

A Magyar Olimpiai Bizottság a február 6-i közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, hogy vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik