Elismerés: másodszor nyert Kerekes István sportfotóval az Életképek kategóriában

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2023.03.03. 14:59
null
„A pillanat varázsai” (Fotó: Kerekes István)
2021 után 2022-ben is első díjat érdemelt ki Kerekes István Mosonmagyaróváron élő fotográfus a Magyarország 365 fotópályázaton, melyre tavaly 37.630 fotóval neveztek, míg a 2021-es pályázatra 6500 alkotó közel 37.000 fényképpel nevezett.

 

Évről évre egyre népszerűbb a Magyarország 365 fotópályázat, amely hazánk csodáit mutatja be: 2022-ben is, ugyanúgy mint eddig, három kategóriában lehetett nevezni: Természet és táj, Épített és tárgyi örökség, valamint Életképek kategóriákban. A fotópályázat történetében először fordult elő, hogy egy szerző egymást követő két évben ugyanannak a kategóriának az első díját elnyerje. Ezt az eredményt Kerekes István érte el, mindkét évben sport fotóval sikerült elnyernie az Életképek kategória első díját.

A 2021-es első díjas felvétel címe: „Egy verseny margójára”, a győri Aranypart mellett készült a Mosoni-Dunán és a kajak-kenu maratoni országos bajnokság K-2-es versenyének rajtja előtti pillanatot örökíti meg. A 2022-es első díjas felvétel címe: „A pillanat varázsai”, ez a pestszentimrei sportkastélyban készült és egy ritmikus gimnasztika verseny pillanatképét ábrázolja. Kerekes István – akit versenyfotósként 2018. szeptember 15-i mellékletünk Hosszú kávé rovatában mutattunk be – nem kis örömmel vette át mindkét évben az első díjat Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművésztől:

„Fantasztikus és egyben hihetetlen, hogy ekkora számokkal rendelkező versenyen, ekkora kaliberű és nívójú pályázaton, egymást követő két évben sikerült ilyen eredményt elérnem. Valami megfogalmazhatatlanul egyedi, páratlan és olyan érzés, ami semmivel sem hasonlítható össze! Talán annak köszönhetem, hogy egykori versenysportolóként át tudtam élni azt, amelyet a képeken ábrázolt versenyzők.”

„Egy verseny margójára” (Fotó: Kerekes István)
„Egy verseny margójára” (Fotó: Kerekes István)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik