Dopping: hat és nyolc évre felfüggesztettek két korábbi orosz tisztségviselőt

MTI, N. T.MTI, N. T.
2020.10.30. 21:51
Az Orosz Atlétikai Szövetség két korábbi tisztségviselőjét nyolc és hat évre felfüggesztette a nemzetközi szövetség (WA).

Jelena Ikonnikovát és Jelena Orlovát a WA által a doppingellenes szabályok betartása érdekében életre hívott, a sportág tisztaságára felügyelő független szervezet, az AIU vádolta meg azzal, hogy a magasugró Danyiil Liszenko elleni – doppingellenes szabály megsértése miatt zajló – vizsgálatban akadályozták annak lefolytatását, amikor „hamis magyarázatokkal és dokumentumokkal szolgáltak”.

A két tisztségviselő mobiltelefonját és elektronikus tárolóeszközeit sem bocsájtotta az AIU rendelkezésére.

A WA novemberben függesztette fel az akkor már négy éve eltiltott orosz szövetség (RUSAF) rehabilitációját, amikor az AIU a doppingszabályzat súlyos megsértéséért a RUSAF elnökét és több tisztségviselőjét is felfüggesztette. A döntés azzal összefüggésben született meg, hogy Liszenko holléti nyilvántartásában szabálytalanságokra derült fény, és ezek hátterének felderítésére vizsgálat indult. A feltételezés szerint kitalált történetekkel és hamis orvosi papírokkal próbálták meg igazolni, miért nem vezette megfelelően a holléti nyilvántartását a 2017-ben világbajnoki ezüstérmes, 2018-ban fedett pályán világbajnok Liszenko.

Legfrissebb hírek

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
2026.04.29. 18:15

Tour de Hongrie: visszavonták az MBH rajtengedélyét Makrai doppingesete után

Kerékpár
2026.04.17. 11:50

Kerékpár: pozitív lett Makrai Bálint doppingtesztje

Kerékpár
2026.04.17. 09:20

Újra nemzetük képviseletében indulhatnak az orosz és fehérorosz úszók a nemzetközi szövetség versenyein

Úszás
2026.04.13. 16:52

Milánó 2026: anyagi kárpótlást kapnak a lemaradt orosz sportolók

Téli olimpia 2026
2026.04.08. 09:37

Másfél évre tiltották el a doppingoló olimpiai bajnokot

Téli sportok
2026.04.02. 13:32

Sztanyiszlav Csercseszov: A világbajnokság a mi időnkben a futball ünnepe volt, most meg…

Minden más foci
2026.03.29. 11:27
Ezek is érdekelhetik