Darts PL: kiejtette Van Gerwent, Clayton a végső győztes

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.05.28. 23:22
null
Jonny Clayton kiválóan játszott péntek este (Fotó: PDC)
Az újonc Jonny Clayton sikerével zárult a darts Premier League 2021-es kiírása, miután a walesi Michael van Gerwen legyőzése után José de Sousánál is jobbnak bizonyult.

„Ez az én trófeám, nem fogom könnyen odaadni, szedje össze magát, aki el akarja venni” – így vezette fel a Jonny Clayton elleni elődöntőt Michael van Gerwen, aki 2013 után 2016 és 2019 között sorozatban négyszer hódította el a PL bajnoki címét, tavaly viszont a négyes döntőbe sem jutott be.

Nos, Clayton összeszedte magát...

Nagyszerűen kezdték a felek a meccset, Van Gerwen 108-ról, míg az újonc 127-ről szállt ki. Két csendes leg után igazi „brékparádéra” került sor, egymás után ötször vették el a másik kezdését, ebből Clayton jött ki jobban – hiába volt a hollandnak egy fantasztikus, két dupla húszas, 140-es kiszállója. MVG 6–5-nél eltüntette a brékelőnyt, a mérkőzés vége azonban egyértelműen a walesié volt, aki stílusosan 121-ről ment le nullára, kiejtve az ötszörös győztest, aki először búcsúzott a sorozat elődöntőjében.

A másik elődöntőben Nathan Aspinall és a kiváló formában lévő José de Sousával találkozója – a csütörtökivel ellentétben – kiélezett összecsapást hozott. Kétszer fordult elő, hogy az egyiküknek sikerült elvenni az ellenfél kezdését, azonban mindkét esetben jött rögtön a visszabrék. A döntő legben a portugál koncentrált jobban, akinek így bejött az a tippje, miszerint az nyer majd, aki először brékel.

Jöhetett a walesi és a portugál közötti a finálé, melyet előbbi kezdett ellenálhatatlanul: 121-es kiszállóval hozta a saját kezdését, majd jött egy hátsópályás siker. A mérkőzés középső szakaszában sikerült a Clayton–Van Gerwen elődöntőben látott brékszériát is feledtetni egy hetes sorozattal, amelyből megint csak a walesi jött ki jobban, így már 8–5-re vezetett. De Sousa előtt volt esély a zárkózásra, de a kiszállózásnál rendre megremegett a keze, nem úgy mint Claytoné, aki hatodszor is elvette az ellenfele kezdését, majd a sajátját hozva megnyerte az újoncok csatáját (11–5).

Clayton nem ez volt az első rangos sikere idén a PDC-versenyeket tekintve, január végén éppen De Sousa kiejtése után a kiemeltek közül Michael van Gerwent, James Wade-et és Peter Wrightot is megverte, majd a döntőben 11–8-ra Mervyn King ellen is győzött a Milton Keynesben, zárt kapuk mögött megrendezett Mastersen.


DARTS PREMIER LEAGUE, MILTON KEYNES
ELŐDÖNTŐ
Jonny Clayton (walesi) (103.25)–Michael van Gerwen (holland) (101.97) 10–8
José de Sousa (portugál) (98.21)–Nathan Aspinall (angol) (95.93) 10–9
DÖNTŐ
Jonny Clayton (100.18)–José de Sousa (100.53) 11–5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik