Curling Eb: ismét nyert a magyar női csapat

Vágólapra másolva!
2019.11.18. 23:09
Esti mérkőzésén 9–4-es győzelmet aratott az angolok felett a magyar női csapat a svédországi Helsingborgban zajló curling Európa-bajnokság hétfői játéknapján.

Az együttes a nap folyamán korábban 10–3-ra verte a litvánokat, s két vereség mellett az angolok elleni volt a harmadik sikere, amivel jelenleg holtversenyben a harmadik helyen áll. A magyar férficsapat 7–5-ös vereséget szenvedett Walestől, így két győzelme és egy kudarca van eddig.

A férfiaknál két nyolcas csoportban zajlanak a B-divíziós küzdelmek, az elsők rögtön a négy közé jutnak, míg a másodikok és harmadikok keresztbejátszanak az elődöntőbe kerülésért, majd a finalisták lépnek az A-divízióba. A magyarok most másodikok holtversenyben Walesszel és Csehországgal.

A nőknél a tízcsapatos másodosztályból az első négy játszhat az elődöntőben, amelynek győztesei feljutnak az élvonalba.

CURLING EURÓPA-BAJNOKSÁG (HELSINGBORG)
B-DIVÍZIÓ

NŐK
Magyarország–Anglia 9–4
KORÁBBAN
Magyarország–Litvánia 10–3

FÉRFIAK, KORÁBBAN
Wales–Magyarország 7–5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik