SZ. M.
2023.03.24 16:42 Frissítve: 2023.03.24 17:18

Asztalitenisz: Velem így még soha sehol nem bántak – Klampár Tibor

A kétszeres világbajnok Klampár Tibor Debrecenben szerette volna megnézni a helyi klubban edző gyerekek gyakorlását, és tervei szerint játszott is volna velük, ám a klub vezetősége nem látta szívesen. 

Klampár Tibor felháborodott, a kétszeres világbajnok kikéri magának azt, ami Debrecenben történt (Fotó: Nemzeti Sport, archív)

 

A minap Debrecenben járt Klampár Tibor, a magyar asztalitenisz történetének egyik legnagyobb alakja, akinek elévülhetetlen érdemei voltak az eddigi utolsó magyar világbajnoki címben, az 1979-es phenjani csapatdiadalban. A kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok asztaliteniszezőt érthető módon mindenhol szeretettel fogadják – vagy legalábbis majdnem mindenhol. Debrecenben ugyanis olyannal kellett szembesülnie, amihez érthető módon nincs hozzászokva.

„Közelítek a hetvenedik születésnapomhoz, ilyesmi azonban még sohasem fordult elő velem – mondta a Nemzeti Sportnak Klampár. – Mivel Debrecenben voltam, azt terveztem, elmegyek a DAK-DEAC csarnokába is, megnézem a fiatalok edzését, sőt úgy készültem, szívesen játszom azokkal a gyerekekkel, akik ezt szeretnék. Akárhol járok, azt tapasztalom, hogy szívesen fogadnak, mégiscsak világbajnok vagyok, a gyerekek örülnek, ha játszom velük, képeket készítünk, szóval általában jó hangulatúak ezek a találkozások. Most viszont ehelyett szinte kizavartak a teremből, amit felháborítónak tartok, velem így még soha sehol nem bántak. Nem is értem, hogy tehetik ezt egy világbajnokkal, kikérem magamnak ezt az eljárást.”

A csalódott Klampár Tibor így kénytelen volt elhagyni a termet a klub korábbi főtitkárával, Gacsályi Istvánnal. A történtekről a haon.hu megkérdezte Horovitz Tamást, a DAK-DEAC elnökét:

„Szeretném leszögezni, hogy senkit sem küldtünk ki a teremből. Gacsályi István hívott korábban, hogy Debrecenben lesz Klampár Tibor, akit szeretne elhozni szerda délután az asztalitenisz-központba, hogy játsszon a gyerekekkel. Az edzőkkel és a vezetőtársaimmal egyeztetve, megvizsgálva a napi programunkat, arra a döntésre jutottunk, hogy nem fér bele az időnkbe. Írtam is Istvánnak, hogy köszönjük szépen a felajánlást, de ez az időpont nem alkalmas nekünk. Ehhez képest megjöttek Tiborral úgy, hogy nem számítottunk az érkezésükre” – mondta a klubelnök, hozzátéve: nem Klampár Tibor ellen szól, hogy nem tudták fogadni, szervezett keretek közt szívesen várják vissza.

Ez utóbbi megjegyzés egyfelől örömteli, másrészt viszont sok kényelmetlenséget megelőzhettek volna Debrecenben, ha kicsit rugalmasabban kezelik a helyzetet, elvégre mégiscsak a sportág jó szándékkal megjelenő legendáját hozták méltatlan helyzetbe.

2023.06.04 17:58:42

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. És hogy milyen edző volt, az egy hete 79 éves korában elhunyt korábbi kiváló öttusázó, vízilabdázó Bodnár János? Sportágtól függetlenül, íme rá egy jellemző mondat: „Ars poeticám nincs, mert az alapvetés, hogy nem csupán versenyzőt, embert is kell faragnom a tanítványaimból.”

2023.06.03 23:04:45

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszkén vállalja a klub iránti szeretetét, lassan egy éve pedig már hivatalosan is tesz, tehet a Lokiért.

2023.06.03 22:20:18

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ez a publicisztika nem Suhajda Szilárdról, hanem a halálát övező reakciókról, a szokás szerint kettészakadt közhangulatról, a szinte kizárólag „féloldalas” gondolkodásról és véleményekről szól. Ezért vártam vele ennyit. Hiszen nem az a kérdés, kinek van igaza, hanem az, miért akarunk megint igazságot hirdetni olyan ügyben, amelyben egyetlen, objektív, osztatlan igazság nincs, nem is lehet.

2023.05.30 17:00:59

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszke rá, hogy harmadik olimpiai bajnoki címének megszerzése után megszólaltathatta Szilágyi Áront.