Asztalitenisz: Madarász Dóra Európa-kupát nyert spanyol csapatával

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.04.08. 22:50
null
Az Európa-kupa-győztes UCAM Cartagena csapata (balról): Madarász Dóra, Maria Xiao, Li Fen, Erdélyi Szilvia (Fotó: UCAM Cartagena/Facebook)
A Madarász Dórával felálló spanyol UCAM Cartagena az asztalitenisz Európa-kupa döntőjének mindkét mérkőzését megnyerve 6:2-es összesítéssel hódította el a trófeát.

 

Miközben a magyar bajnokságban a Budapesti Erdért színeiben versenyez Madarász Dóra, a szabályok adta lehetőséget kihasználva a nemzetközi porondon a spanyol UCAM Cartagenát erősíti. Utóbbi csapat nagyszerű menetelés végén jutott el az Európa-kupa fináléjába, ahol a TT Grand Quevilly volt az ellenfél.A Cartagena apárharcelső összecsapásán meglepően fölényes, 3:0-s győzelmet aratott Franciaországban, s mivel a játszmaarány (9:3) is imponáló volt, erős fantáziával lehetett csak elképzelni, hogy ne Madarászék szerezzék meg a trófeát.

A visszavágóra a Cartagena annyit változtatott, hogy a kínai származású, ám már Spanyolországban született Maria Xiao és Madarász Dóra mellett ezúttal a védekező stílusban játszó szerbiai Erdélyi Szilvia került acsapatba, míg a franciák ugyanazzal a trióval – Chasselin, Salpin, Samson – álltak fel,mint egy héttel ezelőtt.Az összecsapás ezúttal szorosabban alakult, a vége azonban így sem lehetett más, mint spanyol siker: a Cartagena a3:2-remegnyert visszavágóval, összesítésben 6:2-es sikerrel2009, 2010 és 2019 után története során negyedszer hódította ela második számú európai trófeát,s ezzel természetesen a 28 éves Madarász Dóra is Európa-kupa-győztes lett.

EURÓPA-KUPA, NŐK, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
UCAM Cartagena (spanyol)–TT Grand Quevilly (francia)3:2

Xiao–Samson 3:2 (–5, 6, –7, 8, 6:5)
Madarász–Chasselin2:3(5, 6,–7, –10,5:6)
Erdélyi–Salpin1:3(–6, –10, 9, –8)
Xiao–Chasselin3:1(8, –9, 7, 13)
Madarász–Samson3:0 j. n.

Kupagyőztes:az UCAM Cartagena kettős győzelemmel (6:2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik