Tereprali: Joan „Nani” Roma nyerte a 15. Hungarian Baját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.11. 22:29
Joan „Nani” Roma nyerte az autósoknál a 15. Hungarian Baja terepralit, melyet pénteken és szombaton rendeztek Veszprémben és környékén.

A spanyol pilóta mögött második helyen a lengyel Jakub Przygonski végzett, míg harmadik az orosz Vlagyimir Vasziljev lett.

Második helyével Jakub Przygonski továbbra is vezeti a világkupa pontversenyét.

A célba érkezés után Joan Roma azt mondta: nehéz volt a verseny, főleg a víz és a sár miatt, de mindenkinek ugyanolyan körülmények közt kellett teljesíteni a feladatot. A spanyol versenyző 2013 után nyerte meg ismét a Hungarian Baját.

A világkupa pontversenyét vezető Jakub Przygonski is arról beszélt, hogy sokat csúszkáltak a vizes pályán, ráadásul az utolsó öt kilométeren defektet kaptak, így lyukas bal hátsó kerékkel értek célba.

A motorosoknál – mivel a veszprémi futam volt az idei utolsó – a verseny a világkupa-győzelemről is szólt. A futamot a szlovák Stefan Svitko nyerte a portugál Mario Patrao és a cseh Jan Brabec előtt, azonban a világkupa pontversenyét a Veszprémben hatodikként célba érő, egyesült arab emírségekbeli Mohamed al-Balusi nyerte. A futam után Svitko és al-Balusi is egyaránt nehéznek ítélte a pályát, melyen a sárban sokat csúszkáltak.

HUNGARIAN BAJA, VESZPRÉM
AUTÓSOK

1. Joan Roma, Alex Haro Bravo (Mini John Cooper Works Rally) 3:48.22 óra
2. Jakub Przygonski, Tom Colsoul (Mini John Cooper Works Rally) 3:48.38
3. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zilcov (Toyota Hilux Overdrive) 3:58.20

MOTOROSOK
1. Stefan Svitko (KTM Rally) 4:02.37 óra
2. Mario Patrao (KTM 450 EXC) 4:07.10
3. Jan Brabec (Husquarna FE 450 Dakar Kit) 4:24.25

6. Mohamed al-Balusi (KTM 450 EXC) 7:08.18

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik