Vívás: „Szeretek az lenni, akire számíthatnak” – Csonka Dorottya

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
2025.07.27. 19:18
null
A korosztályos világ- és Európa-bajnok kardozó, Csonka Dorottya a következő idényben másodéves juniorként folytathatja remeklését a páston.

A mögöttünk hagyott idényben elsőéves juniorként vívott a Vasas 18 esztendős kardozója, Csonka Dorottya.

Kósa Miklós tanítványa a korosztály antalyai Európa-bajnokságán a kilencedik helyen zárt, a Vuhsziban rendezett vb-n pedig a 64 között esett ki. A sokra hivatott versenyző az előbbi eredményt elfogadhatónak tartja, utóbbival természetesen nem elégedett. Már csak azért sem, mert a korábbi években egészen kitűnő eredményeket ért el a nemzetközi viadalokon.

Ezek közül kiemelkedik a tavaly Rijádban kiérdemelt kadét-világbajnoki címe és a junior vb-, valamint Eb-aranya,

amelyeket még elsőéves kadétként szerzett Battai Sugár Katinka, Keszei Kíra és Spiesz Anna társaságában.

„Az első juniorévem nem indult rosszul, de aztán covidos lettem, majd az egész idényben rengeteget betegeskedtem – mondja. – Mentálisan és fizikálisan sem voltam megfelelő állapotban, a legtöbb versenyen a szívem vitt előre, de a testem nem bírta végig. A kiugró eredmény is elmaradt, világkupán kétszer voltam tizenhatban. Ezzel együtt sikerült kiharcolnom a juniorválogatottságot, és az Eb-n sikerélmény is ért. Például legyőztem azt az orosz Tretyakovát, aki ellen a tavalyi kadétvébén is nyertem, viszont a világkupákon eddig ő ment tovább, amikor találkoztunk. De aztán a kilencedik helynél nem tudtam jobb eredményt elérni, nagyon elfáradtam.

Az állapotom miatt ezúttal tudtam, hogy nincs realitása egy igazán jó eredménynek és ez természetesen nagyon zavart. Ezzel együtt igyekeztem mindent megtenni.”

Csonka Dorottya és mestere, Kósa Miklós Fotó: Bizzi Team

A junior Eb-n a női kardcsapat a hetedik, a vb-n pedig a negyedik lett. Dorottya mellett Spiesz Anna, Kónya Csenge és Kovács Zsanett szerepelt a válogatottban. A tallinni U23-as Eb-n is a hetedik hely jutott a Dorottyával felálló mieinknek, ott Keszei Kíra, Kovács Zsanett és Bende Barbara vívott még. Az elmúlt években a korosztályos női kardozóink kitűnő eredményeket értek el és rendre dobogóra álltak a világversenyeiken, többször annak a legtetejére. Ehhez képest a legutóbbi évad teljesítménye visszaesésnek számít.

„A legnagyobb bajnak azt érzékeltem, hogy ha valakinek rosszabbul sikerült egy asszó, akkor a következő vívó azt nem tudta elengedni és csak a sajátjára koncentrálni. Túl nagy hatással volt egyikőnkre a másikunk teljesítménye, és azzal foglalkoztunk, hogy most mi lesz akkor, ha a következő sem sikerül. Pedig ilyenkor csak saját magunkra kell koncentrálni és pozitívan csinálni tovább. Csalódottak voltunk a csapatversenyek után, de nagyon tanulságos Eb-t és vébét éltünk át.

Én továbbra is szeretnék a válogatottban vívni, és abban bízom, hogy edzeni, fejlődni is úgy tudok, ahogyan tervezem. Minden versenyen a maximumra törekszem, és ha elhivatottan, jól dolgozom, akkor annak meglesz az eredménye.”

Csonka Dorottya csapatban már junior Eb-t és vb-t is nyert Fotó: Bizzi Team

A legutóbbi juniorcsapatból Spiesz és Kovács is a felnőttek közé lép, így biztos, hogy félig kicserélődik a kvartett. Dorottya még két évig utánpótláskorú versenyzőnek számít és várhatóan egyre nagyobb feladat, vezérszerep hárul rá a nemzeti négyesben.

A női kardutánpótlás továbbra is erős itthon, és nagyon jó ebbe a közegbe tartozni. Szeretnénk még szép sikereket elérni.”

(Kiemelt képünkön: Csonka Dorottya Fotó: Bizzi Team)

Legfrissebb hírek

WestEnd párbajtőr GP: eredményes selejtezővel tizenegy magyar a férfiak 64-es tábláján

Egyéb egyéni
12 órája

Battai arany-, Szűcs bronzérmes az athéni vk-viadalon

Egyéb egyéni
13 órája

Kosár: a körmendi kadét fiúk a nagycsapatokkal is felveszik a versenyt

Utánpótlássport
14 órája

Vívó vk: a tőröző Dósa Dániel 12. lett Kairóban

Egyéb egyéni
15 órája

Jégkorong: vereséggel kezdett az U18-as válogatott a divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
16 órája

Gyász: elhunyt Marosi József olimpiai ezüstérmes vívó

Egyéb egyéni
20 órája

Atlétika: Marton Zsófi már a saját csúcsát is megdöntötte súlylökésben

Utánpótlássport
22 órája

Vívás: négy magyar a 64 között a férfi kardozók padovai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
2026.04.17. 19:23
Ezek is érdekelhetik