Sportlövészet: Erősíteni kell a szakági vezetők felelősségét – Sinka László

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.11.03. 11:21
null
Sinka László szerint sportdiplomáciailag óriási jelentőséggel bír a budapesti BL-rendezés (Fotó: Dömötör Csaba)
Sinka Lászlót, a szövetség főtitkárát kérdeztük a változásokról és a Bajnokok Ligájáról.

Nagy a nyüzsgés a Magyar Sportlövőszövetség (MSSZ) háza táján, hiszen alighogy másfél hete véget ért a 10 méteres országos bajnokság a Fehér úti lőtéren, a Budapesten újonnan megrendezendő Európai Bajnokok Ligája sorozatot megelőzően a szervezeten belül sportszakmai szempontból komolyabb átalakításra került sor – mindössze 9 hónappal a párizsi olimpiai rajt előtt.

Az elnökség közös megegyezéssel szerződést bontott a szövetségi kapitányi pozíciót 2022 júniusa óta betöltő Herczegh Szabolccsal, így a továbbiakban három szakágvezető irányít az olimpiai szakágakban. A puskásoknál Kissné Oroszi Edit, a pisztolyosoknál Pál-Plichta Györgyi, míg koronglövészetben Visnyei Balázs tölti be a vezetői pozíciót a hátralévő versenyeken, így a hétvégi hazai rendezésű BL-ben is.

Sinka László, az MSSZ főtitkára úgy fogalmazott, hogy az elnökség áttekintette a korábbi helyzetet, és a nemzetközi trendnek megfelelően tovább akarja erősíteni a szakági vezetők személyes felelősségét, különösen a párizsi játékok előtt. „Kiváló sportolóink vannak, azt hiszem, jó esély van arra, hogy legalább a négy kvótát elérjük, ami pedig afölött jön, már a non plus ultra” – mondta a szövetség főtitkára. Az újonnan induló sorozattal kapcsolatban hozzátette: „Sportdiplomáciailag óriási jelentőségű, hogy Budapest elnyerte a viadal rendezési jogát.”

Az októberi 10 méteres országos bajnokok közül a légpuskában aranyérmes, juniorkorú, 21 esztendős Bajos Gittán kívül minden hazai győztes elindul a Bajnokok Ligájában.

Megkerestük Herczegh Szabolcsot is, aki egyelőre nem kíván nyilatkozni az ügyben.

Exkluzív környezetben rendezi meg Budapest a Bajnokok Ligáját

Pénteken és szombaton első alkalommal rendezi Budapest az Európai Sportlövőszövetség (ESC) új versenyét, a csapatsportágakból már jól ismert Bajnokok Ligáját. A viadalt nem hagyományos versenyhelyszínen, hanem exkluzív környezetben, a Hotel Mercure Budapest Castle Hill szállodában bonyolítják le. A megméretésen két olimpiai szakágban, légpisztolyban és légpuskában méri össze tudását négy-négy válogatott – két férfi és két női sportoló.

Egyszerre nemzetenként csak egy versenyző lő a 16 győztes pontig tartó küzdelemben. Ha négy-négy pár után döntetlen, vagyis 2-2 az állás, akkor az úgynevezett vegyes csapatok küzdelmére kerül sor. Pénteken az elődöntőket, szombaton pedig az éremcsatákat rendezik. Légpisztolyban és légpuskában is az olaszokkal kezdenek a mieink. Olaszország mellett Németország, Norvégia és Szerbia vesz részt az európai elitligában.

A budapesti viadalon a magyar puskás csapatot Mészáros Eszter, Dénes Eszter, Péni István és Pekler Zalán erősíti, míg a pisztolyosokat: Major Veronika, Fábián Sára Ráhel, Tátrai-Fejes Miklós és Rédecsi Máté képviseli.

 

Legfrissebb hírek

Péni István országos csúcsot lőtt a Masped-kupán

Egyéb egyéni
21 órája

Fábián Sára Ráhel győzött légpisztolyban a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.10. 17:39

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Péni István aranyérmes férfi légpuskában a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.09. 14:24

A skeetlövő Renner Bálint országos csúccsal tizenegyedik lett Lonatóban

Egyéb egyéni
2025.07.09. 13:44

Érmekért utazik az Európa-bajnokságra a magyar sportlövő-válogatott

Egyéb egyéni
2025.07.08. 14:23

Péni István bronzérmes a katonai világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.29. 16:35

Fábián Sára és Péni István is remekelt a sportlövő Eb-válogatón

Egyéb egyéni
2025.06.21. 18:21
Ezek is érdekelhetik