Multisport Eb, evezés: a Simon, Juhász kettes középdöntős

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2022.08.11. 16:57
null
Simon Béla (jobbra) és Juhász Adrián a férfi kormányos nélküli kettesek előfutamában (Fotó: MTI)
A magyar férfi kormányos nélküli kettes középdöntőbe jutott, míg a női kétpár számára a csütörtöki reményfutam jelentette a végállomást a müncheni multisport Európa-bajnokság evezősversenyén.

 

Simon Béla és Juhász Adrián délutáni reményfutamában fél távnál még jelentős hátránnyal a mezőny végén a hatodik helyen lapátolt, pedig a továbbjutáshoz az első három között kellett végeznie. Akkor viszont a francia egységgel együtt a riválisok után indultak, a magyarok különösen 1500-nál emeltek nagyot a tempón. Ennek köszönhetően a hajrában már második helyen is haladtak, továbbjutásukat pedig akkor már nem fenyegette veszély. Végül aztán harmadikként zártak a moldovai és az osztrák hajó mögött, de a francia, a svájci és a török előtt.

Preil Vivien és Krémer Eszter számára a női kétpár reményfutamában csupán egyetlen egységet kellett volna megelőzni a továbbjutáshoz, de erre a futam alapján nem volt esélyük. A magyar páros ukrán, német és osztrák riválisa mögött negyedik helyen zárta a futamot, így összességében a 13. helyen végzett az Eb-n, amelyen többet már nem lesz jelenése.

Legfrissebb hírek

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2026.09.02. 13:57

Evezés: a kapitány szerint reális az olimpiai kvótaszerzés

Egyéb egyéni
2026.08.31. 17:48

Tizedik lett a magyar egység vegyes kétpárban az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.30. 13:51

Elődöntős a magyar vegyes kétpár az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.29. 17:40

Pétervári-Molnár 15., Gadányi 20. lett az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.29. 11:20

Pétervári-Molnár C-, Gadányi D-döntős az evezős

Egyéb egyéni
2026.08.28. 15:06

Két versenyzőnk is a negyeddöntőbe jutott az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.26. 14:56

Evezés: egy nyári világversenyérem a magyar utánpótlástól

Utánpótlássport
2026.08.26. 09:05