Díjugratás: elégedett a Szilvásvárad Mastersen elért eredményekkel a szakági elnök

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 12:33
null
Szotyori Nagy Kristóf (Fotó: Földi Imre)
Elégedett a Szilvásvárad Masters nemzetközi lovas sorozat díjugrató-versenyén elért eredményekkel a szakági elnök.

„Szerettük volna, ha minden kiemelt versenyszámban végez magyar lovas az élmezőnyben. Ifj. Szabó Gábor harmadik lett a pénteki világranglistás számban, a vasárnapi nagydíjon pedig eljutott a végső döntős összevetésig, amihez Czékus Zoltán is közel volt” – mondta kedden Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség Díjugrató Szakágának elnöke az M1 aktuális csatorna Ma este című műsorában.

A vasárnap befejeződött versenyen húsz nemzet lovasa, csaknem 300 ló állt rajthoz a Lipicai Lovasközpont arénájában.

Szotyori Nagy Kristóf kitért arra, hogy Magyarországon a díjugratás feltörekvő és nagy fejlődésben lévő sport.

„A jó eredmények mellett az is cél, hogy olyan versenyeket tudjunk rendezni, amilyeneket korábban nem tudtunk. A Bükk-fennsíkon található, egyedülálló atmoszférájú szilvásváradi objektumnak kiváló az infrastruktúrája, jók a talajviszonyok, szívesen jönnek ide külföldi lovasok.”

Megjegyezte, hogy a háromcsillagos Masters verseny komoly pénzdíjjal járt, csütörtöktől vasárnapig szinte reggeltől estig zajlottak a versenyek.

„A nagydíj a hazai utánpótlás számára is komoly megmérettetés volt. Sok toplovas egyben edző is, aki elhozta tanítványait, a már hét világversenyen lovagolt osztrák Gerfried Puck is eljött csapatával. Szilvásváradon villanyfényben is lehet versenyt rendezni, ami szinte egyedülálló Európában” – szögezte le Szotyori Nagy Kristóf.

Ifj. Szabó Gábor a műsorban arról beszélt, hogy az objektum igazi különlegessége maga a csodálatos természeti közeg. Hozzátette: tapasztalatai szerint a külföldi versenyzők komoly élménnyel tértek haza.

„Számomra hatalmas siker ez a harmadik helyezés, különösen ilyen kiemelkedő és népes mezőnyben. A jó eredmény után következett a vasárnapi nagydíj, ahol szintén kiválóan teljesített a lovam” – mondta ifj. Szabó Gábor.

Szotyori Nagy Kristóf hangsúlyozta: a magyar díjugrató sport rengeteget fejlődött a rendszerváltás óta, utánpótlás szinten Európa-bajnoki érmeink vannak.

„Vágytunk egy igazi felnőtt sikerre is, bár a régióban már több jó szereplést produkáltunk. Ahhoz, hogy a sportág fokmérőjére, az olimpiára eljussunk, ilyen versenyekre van szükség, hiszen a világ legjobbjai közül jó néhányan eljöttek. Szeretnénk jövőre olimpiai kvótát szerezni, hogy a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon végre legyen magyar díjugrató”.

Az elnök beszélt arról, hogy pályázunk a csapatkvótáról döntő verseny megrendezésére. Mint hozzáfűzte, olyan párosokra van szükség, amelyek képesek teljesíteni a legmagasabb szintű pályákat. Emlékeztetett arra, hogy az országos sportvezetés zöld utat adott és forrást biztosít a Magyar Lovassport Szövetség vezetése által elkészített program megvalósítására.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik