Sportlövészet: Csonka Zsófia a lőállásban és a zongoránál is brillírozott

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
2022.07.30. 13:38
null
Pekler Zalán is aranyérmet szerzett szombaton (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Taroltak az esélyesek a sportlövők 25 és 50 méteres országos bajnokságának szombati napján, amelyet rögtönzött zongorakoncert is színesített.


Több hangszeren játszik Csonka Zsófia, amit az idei országos bajnokságon is bizonyított. A pécsiek Európa-bajnok sportlövője harmadik lett a 10 méteres légpisztoly utolsó válogatóversenyén, míg 25 méteres sportpisztolyban ezüst-, standardpisztolyban bronzérmet szerzett, majd az eredményhirdetés után rögtönzött zongorakoncertet adott – a versenytársak nagy örömére.

„Sokáig zongoristának készültem, de a lámpalázamat nem tudtam legyőzni, így lettem sportlövő – mesélte Csonka, aki három számban három érmet szerzett, így jó eséllyel pályázik a világbajnokságra utazó keretbe kerülésre. – A barátaim, sporttársaim előtt szerencsére nem izgulok, most vidám darabokat játszottam, mert nagyon jól sikerült az országos bajnokság. Kimondottan erős a hazai mezőny, minden döntő színvonalas volt, a jövőben pedig azért fogok dolgozni, hogy nemzetközi szinten is újra eredményes legyek.”

A Nemzeti Lőtéren zajló országos bajnokság harmadik napján nem történt meglepetés, taroltak az esélyesek. A standardpisztolyosok nyílt versenyét Major Veronika nagy fölénnyel nyerte meg, a keszthelyiek kiválósága így második országos bajnoki címét szerezte az idén, miután pénteken 25 méteres sportpisztolyban is aranyérmes lett. Az 50 méteres puska fekvő testhelyzetű számában Pekler Zalán 1.7 körös különbséggel előzte meg Péni Istvánt, míg a nőknél hasonlóan nagy izgalmak után Bajos Gitta nyerte a versenyt.

ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, BUDAPEST, NEMZETI LŐTÉR

FÉRFIAK

50 m. Kisöbű puska. 1. Pekler Zalán (Komárom VSE) 624.7 kör, 2. Péni István (UTE) 623.0, 3. Dénes András (CTSE) 620.3. Csapat. 1. Komárom VSE (Gazdig Olivér, Pekler Zalán, Vas Péter) 1859.3, 2. BHSE (Fluck, Hári, Simó) 1855.3, 3. UTE (Hammerl, Péni, Szabián) 1854.5

NŐK

50 m. Kisöbű puska. Fekvő. 1. Bajos Gitta (Komárom VSE) 620.6, 2. Toma Dorina (UTE) 619.0, 3. Mészáros Eszter (MATE-GEAC) 618.2. Csapat. 1. UTE (Biatovszki Míra, Dénes Eszter, Toma Dorina) 1844.0, 2. MATE-GEAC (Farkas, Mészáros, Lovász) 1827.0, 3. Komárom VSE (Bajos, Borsos, Szijj) 1819.9

NYÍLT

25 m. Standardpisztoly. 1. Major Veronika (BEFAG Keszthelyi Erdész LK) 571 (14 belső tízes), 2. Sike Renáta 558 (12), 3. Csonka Zsófia 557 (9). Csapat. 1. BHSE (Jambrik István, Nagy László, Sike Renáta) 1635, 2. Zámolyi LK (Farkas, Pálinkás, Papp L.) 1616, 3. TVSC (Bartók, Komáromi, Szűcs) 1551

Legfrissebb hírek

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
2 órája

Sike József aranyérmes az 50 méteres 40 vegyes számban a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
21 órája

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.24. 21:37

Mozgócéllövő-vb: negyedik a magyar férficsapat a 40 vegyes számban

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:30

Sportlövő vk: Péni István hatodik lett légpuskában

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:13

Sportlövő-vk: Dénes Eszter és Péni István ötödik lett Münchenben

Egyéb egyéni
2026.05.30. 18:35

Európa-bajnok a női csapat standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.11. 19:09

Nyolcadik lett a férfi csapat a puska összetett trióban a sportlövő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.11. 13:45