Sportlövészet: Romániában mihamarabb tisztáznák Sidi helyzetét

B. Á., T. A.B. Á., T. A.
Vágólapra másolva!
2021.11.18. 08:54
null
Sidi Péter román állampolgár lett (Fotó: Földi Imre)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a júniusban másodfokon két évre eltiltott világ- és Európa-bajnok sportlövő, Sidi Péter román állampolgár lett. A bukaresti szakszövetség igyekszik mihamarabb tisztázni Sidi helyzetének rájuk vonatkozó hatályát.

 

„Természetesen tudtunk Sidi Péter román állampolgársági kérelméről, de ennél több szerepünk nem volt a folyamatban – felelte a Magyar Nemzet megkeresésére Novák Károly Eduárd, Románia sportminisztere. – A szerdai kormányülésen a kabinet tagjai egyöntetűen elfogadták a versenyző honosításáról szóló tervezetet, innentől kezdve Sidi román színekben való szereplése a szakszövetség hatáskörébe tartozik.”

A Román Sportlövőszövetség elnöke, Lucia Mihalache elmondta, Sidi állampolgársági kérelme esetében semmiféle különleges eljárást nem igényeltek. Hozzátette, miután megkapják a döntésről szóló hivatalos átiratot, jogászok bevonásával elemzik Sidi eltiltásának esetleges romániai vonzatait, és a legrövidebb úton igyekeznek azt tisztázni a magyar szakszövetséggel, amellyel az elnöknő szerint kitűnő viszonyt ápolnak.

„Bár a szakágban nem állunk rosszul, hiszen Alin Moldoveanu londoni győzelme után korosztályos világbajnokaink és Európa-bajnokaink is vannak, Sidi jelenléte mindenképpen vonzó és inspiráló lehet a mezőny többi tagja számára” – mondta Mihalache.

Mint ismert, a Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSZ) májusban felfüggesztette Sidi versenyengedélyét, miután versenyzőtársa, Péni István bejelentést tett a szövetségnél, mondván, az indiai világkupán valaki jogosulatlanul járt a szobájában, ezért, tehát szabotázs miatt lehetett pozitív a doppingtesztje. Az Újpest sportlövője nem nevezte meg az illetőt, a benyújtott bizonyítékai alapján (például a hotel biztonsági kamerája által készített felvétel, amelyen jól látható, valaki bemegy a szobájába) a szövetség egyértelműsítette, hogy Sidiről van szó. A szövetség fegyelmi bizottsága első fokon egy évre, másodfokonkét évre eltiltotta a versenyektől, edzésektől és mindennemű sporttevékenységtől Sidit.

A magyar szövetség egyelőre nem nyilvánított véleményt az ügy új fordulatáról, s tulajdonképpen ez teljesen érthető is, hiszen a szervezetnek akkor lenne dolga ezzel az egésszel, ha Sidi a román válogatott színeiben akarna versenyezni. Ebben az esetben a román szövetségnek kellene kérelemmel fordulnia a magyar szövetséghez és a Magyar Olimpiai Bizottsághoz, s utóbb még a nemzetközi szövetség jóváhagyására is szükség lenne.

Ilyen megkeresés azonban információink szerint egyelőre nem érkezett. Más kérdés, hogy a jelenlegi szabályozás szerint normál esetben Sidinek három évet várnia kellene ahhoz, hogy román színekben lépjen lőállásba nemzetközi versenyen – ennek lerövidítésére akkor lenne lehetőség, ha a „kiadó szövetség” és a „kiadó olimpiai bizottság” hozzájárulna...

 

Legfrissebb hírek

Történelmi igazolás küszöbén: Huszti András már a Steauával edz – NS-infó

Légiósok
2026.02.06. 11:03

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Pekler Zalán győzött légpuskában a müncheni sportlövőviadalon

Egyéb egyéni
2026.01.21. 20:21

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Péni István bronzérmes a szlovéniai sportlövő GP-n

Egyéb egyéni
2026.01.18. 20:53

A sportlövő Fábián Sára Ráhel ezüstérmes a szlovéniai Ruséban

Egyéb egyéni
2026.01.16. 17:44

Kijelölték a magyar keretet a légfegyveres Eb-re

Egyéb egyéni
2026.01.14. 17:28

Tízgólos győzelem az Eb-főpróbán a románok ellen

Kézilabda
2026.01.09. 18:51
Ezek is érdekelhetik