Szabadidősport: újra lesz Balaton-átevezés Fonyód és Badacsony között

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
2021.07.08. 09:32
null
A résztvevők számát 500 főben korlátozták a fonyódi indítású átevezés szervezői (Fotó: Németh Levente/Somogyi Hírlap)
Hidvégi József (Fidesz), Fonyód polgármestere sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, amely az elmúlt években szervezte a fonyódi eseményt, a saját versenyét ezúttal most szombaton bonyolítja le új útvonalon, Zamárdi és Tihany között.

 

Hidvégi József kiemelte, tavaly már mintegy 1200 hajóegység teljesítette a Fonyód–Badacsony távot. A rendezvény kinőtte a fonyódi starthelyszínt, ezért szervezte meg idén máshol a szövetség az átevezést. A helyi civil szervezetek szerint azonban ragaszkodni kell a hagyományokhoz, és a Balaton-átevezést az eddigi útvonalon is meg kell szervezni. A kezdeményezés mellé állt a város önkormányzata – fogalmazott a polgármester. A megvalósításban fontos szerepet vállalt a Fonyódi Turisztikai Egyesület – tette hozzá.

Posza Róbert, az egyesület elnöke arról számolt be, hogy a szervezésben, a biztosítás lebonyolításában országos rendezvényeken tapasztalatot szerzett munkatársak fognak segíteni, az időmérést pedig erre szakosodott cégek közreműködésével oldják meg.

A X. Balaton-átevezést Fonyód és Badacsony között augusztus 28-án tartják, kedvezőtlen időjárás esetén az esőnap augusztus 29. vasárnap lesz, de az azt követő két hétvégét is kijelölték a szervezők pótnapoknak. A rendezvényen kézi hajtású vízi járművekkel lehet részt venni. Idén 500 hajóegységben korlátozzák a résztvevők számát. Nevezni az esemény hivatalos weboldalán, a balatonatevezesfonyod.hu-n lehet augusztus 15-e éjfélig, helyszíni nevezésre nem lesz lehetőség.

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka és Mezősi Márton U19-es vb-bronzérmes

Utánpótlássport
2026.08.09. 14:50

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Evezés: csütörtökön kezdődik az U19-es világbajnokság

Utánpótlássport
2026.08.05. 09:05

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz 9., Tamás Bence 8. lett

Egyéb egyéni
2026.08.02. 14:50

Evezős Eb: az időjárás miatt felfüggesztették a programot

Egyéb egyéni
2026.08.02. 10:59

Nagy Nándor és Békési Eszter volt a leggyorsabb a Balaton-átúszáson – videók

Úszás
2026.08.01. 13:20

Evezős Eb: Pétervári-Molnár B-döntős, Gadányi a 13. helyen zárt

Egyéb egyéni
2026.08.01. 11:03

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz elődöntőbe jutott

Egyéb egyéni
2026.07.31. 11:55