Evezés: hatodik a magyar női négypár a vk-versenyen

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2021.06.06. 14:30
null
Illusztráció: AFP
A hatodik helyen végzett a magyar női négypáros egység az evezősök olaszországi világkupa-versenyén, vasárnap.

A sabaudiai viadal eredményközlő oldala alapján az olimpiai programban szereplő számban 11 hajó indult, köztük a Horváth Kitti, Gadányi Zoltána, Krémer Eszter, Preil Vivien összeállítású magyar egység.

A csapat a szombati reményfutamban elért második helyével biztosította részvételét a zárónapi A döntőben, ahol aztán utolsóként ért célba.

Az egyetlen olimpiai kvótás magyar evezős, Pétervári-Molnár Bendegúz egypárban a kilencedik helyen végzett, miután vasárnap a B döntőben harmadik lett.

Szombaton az olimpiai programban nem szereplő versenyszámok döntőit rendezték, amelyek közül kettőben volt magyar érdekeltség az A döntőben. A könnyűsúlyú kettesek között – amely számra a magyarokon kívül két olasz egység nevezett – Szabó Bence és Furkó Kálmán ezüstérmes lett, míg könnyűsúlyú egypárban Galambos Péter a negyedik helyen végzett. A két magyar egység április közepén egyformán Európa-bajnoki címet szerzett ezekben a versenyszámokban.

Legfrissebb hírek

Evezés: vegyes érzések az U19-es Eb után

Utánpótlássport
2026.05.27. 09:05

Evezés: ötödik helyek az U19-es Európa-bajnokságról

Utánpótlássport
2026.05.24. 19:30

Evezés: nyolc magyar indulóval kezdődik az U19-es Eb

Utánpótlássport
2026.05.22. 09:06

Los Angeles 2028: mindkét evezős számban indulna Pétervári-Molnár Bendegúz

Egyéb egyéni
2026.04.21. 12:30

Az evezés szabadsága – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.20. 23:45

Simon Béla a magyar evezősválogatott szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.03.09. 17:16

Evezős ergométeres ob: Gadányi és Pétervári-Molnár nyert a normálsúlyúaknál

Egyéb egyéni
2026.02.21. 13:21

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok evezős

Egyéb egyéni
2026.02.16. 06:58
Ezek is érdekelhetik