Súlyemelés: a magyar főigazgató távozott a nemzetközi szövetségtől

2020.10.02. 08:57
null
Ádámfi Attila 25 év után közös megegyezéssel távozott az IWF-től (Fotó: <a href="https://www.iwf.net/2020/10/01/leadership-changes-international-weightlifting-federation/" target="_blank">iwf.net</a>)
Ádámfi Attila, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) főigazgatója 25 év után, közös megegyezéssel távozott a szervezettől.

 

Az IWF sajtóközleménye kiemelte, hogy a magyar sportdiplomata, miután önkéntesként tevékenykedett az IWF-nél, 2001-ben teljes munkaidőben kezdett dolgozni versenyigazgatóként, 2014-ben pedig főigazgató lett. Hét olimpián és három ifjúsági olimpián irányította a súlyemelőtornák lebonyolítását, s kivette részét a 2020-as tokiói játékok előkészületeiből is. Sikerrel működött közre az IWF sportprogram-bizottságának és a súlyemelés tisztaságáért dolgozó bizottságnak a létrehozásában. E testületek munkája meghatározó jelentőségű volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntésében, amellyel megerősítette a súlyemelés helyét a 2024-es párizsi olimpia programjában – áll az IWF sajtóközleményében.

„Az IWF hálás Ádámfi úrnak sportágunk negyedszázados odaadó szolgálatáért és különösen a NOB 2017 és 2019 közötti aggályainak eloszlatásában betöltött kulcsszerepéért” – fogalmazott a kommünikében Ursula Papandrea, az IWF ideiglenes elnöke, aki a súlyemelés olimpiai jövőjét biztosító 2019-es NOB-döntés után azt is mondta: „Ha valaki külön dicséretet érdemel a súlyemelés talpra állításáért, az Ádámfi. Az ő szerepe valóban kulcsfontosságú volt abban, hogy az elnökség ne csak meghozza, hanem végre is hajtsa ezeket a döntéseket.”

„Büszke vagyok arra, hogy alkalmam volt irányítani az IWF működését főigazgatóként, hozzájárulva a súlyemelés sikeréhez az olimpiai és a multisportjátékokon – idézte Ádámfi Attilát a csütörtök esti közlemény. – A sportág jövőjének biztosítása, ideértve az innovatív olimpiai kvalifikációs rendszer kifejlesztését – amely elnyerte a NOB elnökének dicséretét – a legjelentősebb eredményem volt. Miután alkalmam nyílt arra, hogy szakmai életem nagy részében a súlyemelés központi szerepet töltsön be, itt az ideje, hogy képességeimmel és tapasztalataimmal újabb sportos kihívások elé nézzek.”

Az IWF-től április 15-én távozott Aján Tamás, aki ellen korrupciós vádak miatt indult vizsgálat. A 81 éves magyar sportdiplomata 24 évig főtitkára, 2000-től pedig elnöke volt az IWF-nek.

Legfrissebb hírek

A súlyemelő-szövetség önálló szakága lesz a kettlebell

Egyéb egyéni
2026.05.17. 10:46

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 13:52

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20

Újvári Lajos 16. lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 20:18

Súlyemelő Eb: Árva Cintia lökésben negyedik, összetettben nyolcadik lett

Egyéb egyéni
2026.04.19. 17:26

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2026.04.08. 10:35

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15
Ezek is érdekelhetik