Szabadidősport: első online versenyét rendezi a BSI

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.11. 11:49
A Budapest Sportiroda (BSI) történetében először online futóversenyt rendez ezen a héten Riska Virtuális Futóhétvége néven.    

A BSI hétfői tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben szerte a világon sort kerítenek hasonló megméretésekre a nehéz helyzetbe került versenyszervezők, melyek a jelen állapotok között nem tarthatják meg hagyományos, nagy tömegeket vonzó eseményeiket. A BSI eddig kilenc népszerű rendezvényét halasztotta el a járvány utáni időszakra.

Az online viadalokhoz az elmúlt hetekben a BSI kifejlesztette saját szoftverét, és ezt követően hirdette meg az első versenyt, melyen egyéniben félmaratonit (21.1 km), valamint 10, 5, és 2 kilométert lehet teljesíteni, utóbbit gyalogolva is. Családi csapatversenybe is lehet nevezni 10, 5 és 2 km-en. Ezekben a számokban a csapattagok együtt haladva teljesítik a távot, az eredménylistára közös idővel kerülnek fel.

Ebben a versenyformában a távokat mindenki egyénileg vagy néhány társsal együtt teljesíti ott és akkor, ahol és amikor szeretné. Ez lehet utcán, erdőben, de akár futópadon is. A teljesített távot és az időt telefonos alkalmazással vagy gps-es órával, futópadkijelzővel méri mindenki és küldi el a szervezőnek. Ezek alapján készül el az eredménylista, a letölthető és Facebookon megosztható oklevél.

A Riska Virtuális Futóhétvégén minden teljesítő egyedi futómezt, pólót kap ajándékba utólag, futárszolgálattal kézbesítve.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik