Csupasport: heti 70 km futás, napi 365 felülés 83 évesen

2019.04.09. 18:53
Címkék
Heti hetven kilométer futás és napi 365 felülés egy húszévesnek is becsületére válna, hát még a 83. életévét nemrég betöltő madridi Manuel Alonsónak, aki el sem tudná képzelni sport nélkül az életét.

„A fiatalok azt mondják, hogy az én koromban szeretnének olyanok lenni, mint én. A velem egyidősek pedig egyszerűen csak őrültnek tartanak. Állandóan arról mesélnek, mennyi gyógyszert kell szedniük. Ehhez képest én semmit sem szedek. Én vagyok az élő példa rá, hogy nyolcvanhárom évesen is lehet valaki fizikailag jó állapotban, erős izomzattal. Hogy mi a titkom? A sport az életem” – mondta Manuel Alonso. Mintha 83 évesen a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy három perc alatt fut le csaknem egy kilométert...„A fiatalok azt mondják, hogy az én koromban szeretnének olyanok lenni, mint én. A velem egyidősek pedig egyszerűen csak őrültnek tartanak. Állandóan arról mesélnek, mennyi gyógyszert kell szedniük. Ehhez képest én semmit sem szedek. Én vagyok az élő példa rá, hogy nyolcvanhárom évesen is lehet valaki fizikailag jó állapotban, erős izomzattal. Hogy mi a titkom? A sport az életem” – mondta Manuel Alonso. Mintha 83 évesen a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy három perc alatt fut le csaknem egy kilométert...

Bővebben a csupasport.hu oldalon!

 

 

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik