Sportlövő vk: Sidi 8. összetettben, Major 9. sportpisztolyban

MTI MTIMTI MTI
2018.05.25. 14:50
Sidi Péter a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses számában bejutott a fináléba, ahol nyolcadik helyen zárt a müncheni sportlövő világkupaversenyen.

A németországi viadalon a komáromiak világ- és Európa-bajnoka kiválóan lőtt az alapversenyben, 1178 körrel zárta a 120 lövést, mégis csak egy hajszállal jutott döntőbe. A verseny színvonalát mutatja, hogy Sidi mögött a kilencedik és a tizedik helyezett is 1178-cal zárt, s a magyar klasszis több belső tízesének köszönhetően végzett előttük.

A döntőben Sidi a térdelő és a fekvő testhelyzetű 15-15 lövésben is elmaradt riválisaitól, állóban pedig már nem tudott elmozdulni a nyolcadik pozícióból, így 40 sorozat után – 403.8 körrel – kiesett.

A legutóbbi, Fort Benningben rendezett vk-n ebben a számban győztes Péni István kihagyja a müncheni versenyt, ám két fiatal, a 19 éves Vas Péter és a 18 esztendős Pekler Zalán indult, s mindketten jól szerepeltek. A csütörtöki selejtezőből bejutottak a pénteki versenybe, melyben Vas nagy egyéni csúccsal, 1172 körrel 29., míg – az ifjúsági olimpiára készülő – Pekler 1165-tel 58. helyen zárt.

Női sportpisztolyban magyar szempontból hasonló véget ért az alapverseny, mint a férfi puskások összetett számában. Azzal az óriási különbséggel, hogy amíg Sidi kedvezően jött ki a holtversenyből, s a belső tízesek neki kedveztek, addig Major Veronika (582 kör) lecsúszott a fináléról, mivel kevesebb „erős” – 10.2 körnél jobb – tízest lőtt, mint az orosz Szvetlana Medvegyeva. A keszthelyi lövő így kilencedik lett.

A szám 2015-ös Európa-bajnoka, Csonka Zsófia 579 körrel 17. helyen végzett, a világbajnoki bronzérmes Tobai-Sike Renáta 572-vel 46. lett.

Legfrissebb hírek

Európa-bajnok a női csapat standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.11. 19:09

Eb-aranyérmes a női sportpisztolyos trió

Egyéb egyéni
2026.05.10. 14:12

Sportlövő Eb: aranyéremért lőhet a magyar női pisztolyos csapat

Egyéb egyéni
2026.05.10. 12:05

Sportlövő Eb: Péni ezüstérmes, Nagybányai-Nagy bronzérmes 50 méter fekvőben

Egyéb egyéni
2026.05.10. 11:22

Sportlövő Eb: Fábián ötödik, Major hetedik női sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.09. 16:22

Eb-ezüstérmes a magyar női sportpisztolyos csapat

Egyéb egyéni
2026.05.09. 11:41

Major Veronika harmadik, a csapat második az első nap után sportpisztolyban a sportlövő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.08. 15:24

Sportlövő Eb: nem sikerült a magyar férfi puskásoknak az összetett verseny

Egyéb egyéni
2026.05.08. 12:29
Ezek is érdekelhetik