Parasport: 57 magyar indul a szófiai siketlimpián

Vágólapra másolva!
2013.07.10. 12:04
Tizenhárom sportágban 57 sportoló képviseli a magyar színeket a Szófiában július 26. és augusztus 5. között sorra kerülő 22. nyári siketlimpián.
Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Gódor László, a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége (MHSSZ) ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a betervezett költségvetési támogatás drasztikus csökkentése miatt még az utolsó időszakban is módosítaniuk kellett a csapat felkészülését, valamint utazási és elszállásolási feltételeit.Nyírő Zsolt, az MHSSZ nemzetközi alelnöke felelevenítette a siketlimpiák történetét. Hallássérült sportolók számára 1924-ben, Párizsban rendeztek először világjátékot, melyen kilenc európai ország 145 versenyzője, köztük egyetlen magyar vett részt. Azóta a téli játékokat is beleértve 37 viadalt bonyolítottak le, 2001 óta – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság engedélyével – már siketlimpia néven. Legutóbb, 2009-ben Tajvan adott otthont a 77 országból érkezett 2500 versenyzőnek, itt a magyarok két arany- és három bronzéremmel a nemzetek rangsorában a 22. helyen zártak.Tóth Ildikó csapatvezető a magyar küldöttség összetételéről elmondta, hogy a felkészülést 18 edző, szakvezető segítette, ők a helyszínen is a versenyzők mellett lesznek, a két-két csapatvezetővel és jeltolmáccsal kiegészülve a teljes delegáció 81 fős lesz. A vezetők a legnagyobb reményeket Biatovszki Míra sportlövő, Máthé Gábor teniszező, Mihályi Ferenc tájfutó és Ecker Krisztina tekvondós szerepléséhez fűzik.
Legfrissebb hírek

Kilenc magyar érem az Európai Para Ifjúsági Játékokon

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:09

Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

A paratriatlonos Mocsári Bence világkupa-győztes Szamarkandban

Egyéb egyéni
2025.05.24. 09:09

További öt évig Szabó László marad a FODISZ elnöke

Egyéb egyéni
2025.04.28. 12:38

Hétéves szünet után rendezték meg újra a mozgáskorlátozottak sportágválasztó eseményét

Egyéb egyéni
2025.04.26. 13:30

Atlétika: Ekler Luca rajthoz áll a 60 méteres betétfutamban a fedett pályás Eb-n

Atlétika
2025.03.05. 17:49

Magyar érmek a kerekesszékes vívók brazíliai világkupáján

Egyéb egyéni
2025.02.24. 11:18

Koszorúzással emlékeztek az elhunyt paralimpiai bajnokokra

Egyéb egyéni
2025.02.22. 19:39
Ezek is érdekelhetik