Asztalitenisz: három-három ezüst és bronz a para-vk-n

Vágólapra másolva!
2013.03.23. 19:23
Három ezüst- és három bronzérmet szereztek a magyarok az olaszországi Lignanóban csütörtöktől szombatig rendezett para-asztalitenisz világkupaversenyen.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tájékoztatása szerint egyéniben a 8-as sérültségi kategóriában Csonka András a második, Zborai Gyula a harmadik helyen végzett. A két magyar játékos egymás ellen játszott az elődöntőben.

A csapatversenyben Major Endre a brit Paul Daviesszel (1), illetve Berecki Dezső és Berecki Zsolt (10) szerzett ezüstérmet. Kovács Ádám a brit William Bayleyvel (7) és a Csonka, Zborai duó harmadikként zárta a viadalt.

A lignanói vk-fordulóban a tavalyi londoni paralimpiáról huszonhat dobogós – köztük hét aranyérmes – volt tagja a mezőnynek. Az észak-olaszországi városban rendezik ősszel az Európa-bajnokságot is.

Legfrissebb hírek

Szabó László a dél-amerikai körútjáról beszélt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.06.07. 12:23

András Csaba nagy csatában veszítette el negyeddöntőjét Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 19:56

WTT: András Csaba negyeddöntős Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 15:48

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.05. 21:20

Asztalitenisz: férficsapatunk a bomba erős franciákkal került egy csoportba az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 14:31

Nem jutott be az Európa-kupa döntőjébe a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.06.04. 22:19

Asztalitenisz, Extraliga: a PTE PEAC hatodszor, az Erdért először lett bajnok

Egyéb egyéni
2025.06.01. 20:55

Asztaltenisz: a nőknél sorozatban hatodszor lesz Budaörs–Erdért döntő az Extraligában

Egyéb egyéni
2025.05.31. 19:22
Ezek is érdekelhetik