Birkózás: a Ganz-kupával indul a felnőttek versenyéve

Vágólapra másolva!
2013.02.01. 15:41
A hagyományos kötöttfogású Ganz-kupával szombaton 10 órakor a BVSC-Ganz Tatai úti csarnokában megkezdődik a felnőtt birkózók versenyéve. Struhács György szakágvezető három súlycsoportban is magas, nemzetközi színvonalú küzdelmet vár.

Csaknem a teljes kötöttfogású élmezőny rajthoz áll a Ganz-kupán. A vállműtétje után lábadozó Módos Péter természetesen távol marad, és az évnyitóra még nem fogyaszt le Deák Bárdos Mihály, akinek most a három hét múlva sorra kerülő Magyar Nagydíj a fő versenye.

A válogatottak közül a 60 kg-os Kozák István és a 66 kilós Lőrincz Tamás eggyel magasabb súlycsoportban lép szőnyegre. De ugyanezt teszi Korpási Bálint és Bácsi Péter is – azzal a különbséggel, hogy ők véglegesen átléptek a 74, illetve a 84 kg-ba.

Így aztán a 74 kg-ban ismét találkozik Lőrincz Tamás és Korpási, és néz szembe – egyebek között – a súlycsoportban eddig élen álló Kun Renátóval, Szabó Martinnal, Madarasi Gáborral.

A 84 kg-ból az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán visszavonulásával kiesett egy nemzetközi klasszis, de Bácsi és az Eb-bronzérmes Lőrincz Viktor összecsapása a világon mindenütt sztármeccs lenne. S akkor még ott a tavalyi bajnok Antunovits László is, aki az elmúlt esztendőben a nemzetközi mezőnyben is tudott maradandót alkotni.

Struhács György, a kötöttfogás szakágvezetője a 96 kilósoktól is nemzetközi mércével jegyezhető küzdelmet vár. Megkezdi az újabb olimpiai ciklusát a világbajnok Kiss Balázs; vetélytársai között tudhatja a junior világ- és Európa-bajnok Németh Ivánt és a két éve junior Eb-t nyerő, dicséretes gyorsasággal fejlődő Rizmajer Györgyöt, de a mezőnynek számolnia kell Varga Ádámmal is.

A szabadfogású és a női mezőny jövő vasárnap a Vasas-sportcsarnokban kezdi a versenyévet.

Legfrissebb hírek

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
16 órája

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
2026.01.12. 08:58

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2025.12.24. 14:28

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2025.12.24. 06:45

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
2025.12.23. 13:59

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
2025.12.22. 16:02

„A győzelmet nem lehet megunni, igazi mámor” – interjú Losonczi Dáviddal

Képes Sport
2025.12.21. 11:58
Ezek is érdekelhetik