Sportlövészet: Sidi keddtől a vk-döntőben küzd az elsőségért

2010.10.25. 19:19
Keddtől csütörtökig rendezik meg a puska- és pisztolyszámok világkupa-döntőjét Münchenben, ahol hazánkat Sidi Péter képviseli.

A nyáron kisöbű szabadpuska összetettben világbajnoki címet nyerő Sidi ezen szám mellett légpuskában is rajthoz áll, amelyben ezüstérmet nyert a vb-n, és első magyarként kvótát szerzett a londoni olimpiára.

A vk-döntőre minden számban a világ legjobb versenyzőit hívták meg, így a korábbi évekhez hasonlóan óriási csata várható.

"Senki sem mehet biztosra ilyen erős mezőnyben, de ha sikerül ugyanúgy vilagcsúcs-közelben teljesítenem, mint az idei év legtöbb versenyén, akkor az élmezőnybe várom magam – mondta a komáromi lövő, aki ugyan magasan vezeti a kisöbű szabadpuska összetett világranglistáját, mégsem jelentené ki egyértelműen, hogy ebben a számban esélyesebb, mint légpuskában, ahol második a rangsorban. – Talán az idén jutottam el arra a szintre, amelyre a világon csak két-három versenyző, azaz, mindegy, melyik versenyszámban indulok, mindenhol éremesélyesként tartanak számon. Remélem, igazuk lesz."

Sidi kedden a légpuskások közt kezd, csütörtökön pedig kisöbű szabadpuska összetettben áll rajthoz.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Dénes Eszter és Péni István ötödik lett Münchenben

Egyéb egyéni
2026.05.30. 18:35

Európa-bajnok a női csapat standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.11. 19:09

Eb-aranyérmes a női sportpisztolyos trió

Egyéb egyéni
2026.05.10. 14:12

Sportlövő Eb: aranyéremért lőhet a magyar női pisztolyos csapat

Egyéb egyéni
2026.05.10. 12:05

Sportlövő Eb: Péni ezüstérmes, Nagybányai-Nagy bronzérmes 50 méter fekvőben

Egyéb egyéni
2026.05.10. 11:22

Sportlövő Eb: Fábián ötödik, Major hetedik női sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.09. 16:22

Eb-ezüstérmes a magyar női sportpisztolyos csapat

Egyéb egyéni
2026.05.09. 11:41

Major Veronika harmadik, a csapat második az első nap után sportpisztolyban a sportlövő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.05.08. 15:24
Ezek is érdekelhetik