Sidi 2009 legjobbja a nemzetközi szövetségnél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.01.21. 10:51
null
Sidi lett az év legjobbja (Fotó: Meggyesi Bálint – archív)
Sidi Pétert választotta meg 2009 legjobb férfiversenyzőjének a Nemzetközi Sportlövőszövetség (ISSF).

„Nagyon örültem ennek a hírnek. Óriási megtiszteltetés ez a számomra, nagyon nagy tett a legjobbnak lenni, ráadásul én vagyok az első magyar versenyző, aki megkapta ezt a címet – mondta az MTI-nek csütörtökön a komáromi versenyző. – Azt kell mondjam, hogy ez eddigi pályafutásom egyik legnagyobb sikere."

Sidi a múlt évben nagyszerű formában versenyzett, a nyári Európa-bajnokságon a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában (50 m), amely az olimpia műsorán is szerepel, valamint a nagyöbű sportpuskások összetett viadalában (300 m) is nyert, utóbbiban ráadásul világcsúccsal. Emellett a világkupa-sorozatban is remekelt, Pekingben győzött, Münchenben második lett, míg a vk-döntőn szintén ezüstérmet szerzett légpuskával.

„Az idén szeretném megszerezni az olimpiai kvalifikációt a müncheni világbajnokságon, ez az új esztendő legfontosabb feladata" – mondta 2010-es fő céljáról Sidi Péter.

Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: a futócéllövő Tasi Tamás bronzérmes

Egyéb egyéni
2025.07.29. 15:57

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.29. 13:46

Puska, pisztoly és korong Eb: Európa-csúccsal kezdett, majd negyedik lett a pisztolytrió

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:21

Sportlövészet: Major Veronika döntős, a női csapat bronzérmes az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 12:43

Sportlövészet: Péni István aranyérmes az Eb-n a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
2025.07.26. 14:50

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
2025.07.26. 13:55

Puska, pisztoly és korong Eb: Péni negyedikként a nyolcas döntőben

Egyéb egyéni
2025.07.26. 11:41

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.12. 19:11
Ezek is érdekelhetik