Idén 11,3 milliárd forintnyi állami forrás jut a versenysportra

Vágólapra másolva!
2009.01.08. 12:07
Címkék
Idén összesen 11,3 milliárd forint jut állami forrásból a versenysportra az olimpiai sportágakban, ez 4,2 milliárd többletet, 59 százalékos növekedést jelent a 2008-as 7,1 milliárdhoz képest – jelentette be csütörtökön sajtóreggeli keretében Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter.
Gyenesei István, a sportért is felelős önkormányzati miniszter
Fotó: Farkas József
Gyenesei István, a sportért is felelős önkormányzati miniszter
Gyenesei István, a sportért is felelős önkormányzati miniszter
Fotó: Farkas József
Gyenesei István, a sportért is felelős önkormányzati miniszter

Gyenesei István a csütörtökön rendezett sajtóreggelin hangsúlyozta, hogy aláírta az idei sporttámogatási rendeletet, így a korábbiakkal ellentétben már az év első napjaiban hozzájuthatnak a pénzhez az érintettek.

A gyorsabb ügyintézést szolgálja, hogy hétfőtől a sport-szakállamtitkárság kihelyezett irodát működtet a Magyar Sport Házában.

Gyenesei kiemelte, hogy a 38 sportágat érintő támogatás nem tartalmazza a központi edzőtáborok használatára kapott kedvezményt, valamint nem szerepel benne a szabadidősport, a Formula–1, a fogyatékkal élők sportja és a paralimpiai mozgalom, továbbá a jutalomtípusú támogatások.

A Magyar Olimpiai Bizottság 2009-ben összesen 1,2 milliárd állami támogatás fölött rendelkezhet, ez 32 százalékos csökkenést jelent (2008: 1,8 milliárd forint) a nem olimpiai évben. Ezen belül 950 millió a szakmai felkészülés és 118 millió a téli olimpiai felkészülés és részvétel támogatása.

A Nemzeti Sportszövetséghez kapcsolódó támogatások 371 milliót, a Sportegyesületek Országos Szövetségéhez (SOSZ) tartozók pedig 212 milliót tesznek ki. Mesterházy Attila, a SOSZ elnöke szerint a rendszerváltás óta nem volt példa rá, hogy az egyesületi szektor ilyen mértékű, 81 százalékos növekedéssel számolhat. Hozzátette, ez hozzájárulhat, hogy lassítani lehessen az egyesületek megszűnésének folyamatát.

A Sport XXI. elnevezésű utánpótlásprogram – már a 2012-es londoni játékok jegyében – 59 százalékkal többet, egymilliárd forintot kap ebben az évben, s négy új sportággal (birkózás, cselgáncs, evezés és öttusa) bővül. Az ugyancsak a NUSI-UPI által működtetett Héraklész-program 1,1 milliárddal rendelkezhet.

Létesítményfejlesztési támogatásra kétmilliárdot biztosít az állam. Gyenesei István bejelentette, hogy hamarosan új sportmunkacsarnok felépítéséről születik döntés, a helyszín várhatóan a Fehér út lesz.

Szintén jelentős tétel a 7,1 milliárdon belül az önkormányzati normatíva. Az Országgyűlés a költségvetés vitája során az önkormányzatok sportcélú feladatainak 5,08 milliárdos támogatásáról döntött, a minisztérium úgy számol, hogy ennek a pénznek a fele (2,5 milliárd) a versenysportba áramlik.

A kiemelt hazai rendezésű sporteseményekre 417 millió jut, ideértve a 2010-es úszó Európa-bajnokság idei előkészületeit is.

A gyengébb pekingi szereplés után egyik kulcskérdéssé vált sportegészségügyi támogatás összege idén 338 millió lesz a tavalyi 156 millióval szemben – azaz 182 millióval több –, 123 millió a doppingellenes célokat szolgálja. Gyenesei István hozzátette, várhatóan a jövő hét elején döntés születik a Sportkórház sorsáról.
Legfrissebb hírek

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
9 perce

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
39 perce

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
44 perce

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
2 órája

Vízilabda: megszerezte első győzelmét az U16-os fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik