Fiú röplabda: a továbbjutás a cél az Eb-selejtezőn

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.02. 15:22
A továbbjutás a célja az ifjúsági férfi röplabda-válogatottnak a csütörtöktől hétfőig tartó Európa-bajnoki selejtezőn, amelyet Kecskeméten rendeznek meg.

A tornán Horvátország, Görögország, Dánia, Finnország és Belgium csapata lesz a magyar válogatott ellenfele.

Tomanóczy Tibor szövetségi kapitány az eseményt felvezető szerdai sajtótájékoztatón hangsúlyozta: óriási küzdelem várható a továbbjutást jelentő két helyért, mert nagyon nehéz csoportba került a magyar válogatott.

A csapatról elmondta, hogy három éve csaknem 30 fiatal közül választották ki azt a 12-t, aki részt vett a felkészülésben. A junior válogatott ebben az idényben a felnőtt bajnokságban is szerepel, eddig négy győzelmet aratott, s ezt jó eredményként értékelte a szövetségi kapitány.

Tomanóczy Tibor szerint az Eb-selejtező kecskeméti csoportjában a finn és a belga ifjúsági válogatott képviseli a legnagyobb játékerőt.

Földvári Péter, a Magyar Röplabdaszövetség elnökségi tagja, az Eb-selejtező főrendezője kiemelte, hogy a sportág kecskeméti hagyományai miatt hozták a városba a selejtezőt.

A magyar válogatott csütörtökön Horvátország ellen kezd.

Az Európa-bajnokság 12-es döntőjét április végén vagy május elején Szerbiában rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
16 perce

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

Önbizalom és győzelmek nélkül nem ment Kecskeméten

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 10:11

Játékost cserélt a Kisvárda és a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 19:06

NB II: Gera Zoltán marad a Kecskemét vezetőedzője, az azonnali visszajutás a cél

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 11:24

Banó-Szabó Bence végre futballozna

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 11:30

Driton Camaj Magyarországot tekinti második hazájának

Labdarúgó NB I
2025.05.31. 10:04

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 12:22
Ezek is érdekelhetik