Kamion: Kiss Norbert győzelme és harmadik helye

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2023.09.23. 21:16
null
Fotó: Kiss Norbi Média
Kiss Norbert kétszer állhatott dobogóra a kamion Európa-bajnokság Le Mans-i futamának szombati napján: az első versenyt megnyerte, a másodikon harmadikként végzett.

 

KÉT LÉPÉSSEL KÖZELEBB. A négyszeres Európa-bajnok Kiss Norbert 70 pontos előnnyel érkezett a legendás Le Mans-i versenypályára, az Európa-bajnokság utolsó előtti helyszínére.

Idei meggyőző teljesítményének köszönhetően a kérdés nem is az, hogy megnyeri-e újra az Európa-bajnokságot, hanem az, hogy mikor. Önbizalomra adott okot az idei szereplésen kívül, hogy tavaly két győzelmet aratott a francia pályán, s hogy szombaton, folytatva remek sorozatát, megnyerte a délelőtti időmérő edzést. Ez azt jelenti, hogy az idén az összes superpole-on a leggyorsabb volt a magyar pilóta, ami egyszerűen szenzációs!

A szombati első versenyen Kiss rajt-cél győzelmet aratott, Jochen Hahn a rajt után próbálta ugyan megtámadni, mert a magyar versenyző elkövetett egy kisebb hibát, de végül az élen fordult az első kanyarba, és onnantól magabiztos előnyt épített – ez volt az idei 21. futamgyőzelme.

A fordított rajtrácsos futamon Kiss ugyancsak remekül küzdött: folyamatosan előzgetett, s bár a negyedik helyen intette le a kockás zászló, Steffi Halm büntetése miatt a dobogó harmadik fokán ünnepelhetett, ami azt jelenti, hogy egy nagy és egy kisebb lépéssel közelebb került az ötödik Európa-bajnoki címéhez.

Vasárnap további két versenyfutammal folytatódik a kamion Európa-bajnokság Le Mans-ban.

GYORSASÁGI KAMION EB, 7. FORDULÓ, LE MANS
1. verseny:
1. Kiss Norbert (magyar, MAN) 23:14.321, 2. Hahn (német, Iveco) 8.193 mp h., 3. Halm (német, Iveco) 17.436 mp h. 2. verseny: 1. Jamie Anderson (brit, MAN), 2. Albacete (spanyol, MAN) 0.906 mp h., 3. Kiss 1.228 mp h.
Az Eb állása: 1. Kiss Norbert 334 pont, 2. Hahn 258, 3. Albacete 216

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik