MotoGP: változik a Japán Nagydíj programja az ukrajnai háború miatt

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
2022.06.24. 08:49
null
Három év után ismét lesz futam Motegiben, de csonka programmal (fotó: Repsol Media)
Egyre valószínűbb, hogy – igaz, a Covid miatt még mindig nagyon szigorú beutazási feltételek mellett – 2019 után ismét lesz MotoGP-futam Japánban. Bár a versenyhétvége csak szeptemberben esedékes, a szervezők már most változtattak a hétvégi menetrenden.

Az indonéz és az argentin futamok közötti, év eleji szállítási kálváriát és blamát követően, a Dorna nem szeretne ismét kockáztatni és kapkodva megoldást keresni egy újabb váratlan helyzetre, amit a sorozat egyik kontinensről a másikra mozgatása okozhat.

„A logisztikai kihívásoknak köszönhetően, amit az egymás utáni futamok jelentenek az Aragóniai Nagydíjjal, továbbá a várható csúszások miatt, amit az Ukrajnában jelenleg is zajló konfliktus és annak hatása a légi forgalomra okoz, az a döntés született, hogy mindhárom kategória péntek reggeli szabadedzését töröljük” – szól a szervezők közleménye.

Miért rakták így össze a naptárat, tehetnék fel a kérdést, hogy egyik hétvégén még Spanyolországban, a következőben pedig Japánban kell versenyezni. Egy 21 futamos naptárban (ami a Finn Nagydíj újabb halasztásával 20 futamosra csökkent) lehetetlen lenne elkerülni, hogy egymást követő hétvégeken is versenyezzenek, de ez nem újdonság, akár úgy sem, hogy kontinensek között kell átköltöztetni a kétkerekű száguldó cirkuszt.

Az időjárás vagy egy repülőgép meghibásodása okozott már nehézségeket, de tényleg elenyésző számban és mértékben.

Idén márciusban azonban már bebizonyosodott, hogy mekkora hatással van a légi szállításra, hogy kiestek az orosz gépek és szállítócégek az igénybe vehetők listájáról a háború miatti tiltás okán. Jelen helyzetben pedig túlzott optimizmusnak tűnhet azt feltételezni, hogy szeptember végére visszaáll minden az ukrán–orosz háborút megelőző helyzetre.

A Moto3-asok első szabadedzése tehát helyi idő szerint 13:15-kor kezdődik majd, a Moto2-eseké 14:10-kor, míg a MotoGP-é 15:05-kor. A királykategória edzése 45 perc helyett 75 perces lesz majd.

A szombati menetrend már nem változik, az egyedüli különbség, hogy mindhárom géposztály esetében az első két szabadedzés dönt majd a Q2-be való azonnali bekerülésről (nem pedig a szokásos első három, főleg, hogy a kicsiknek nem is lesz annyi).

Legfrissebb hírek

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
5 órája

MotoGP: Marc Márquez nyert Malajziában és már 44 ponttal vezet

Egyéb autó-motor
2026.11.01. 11:06

MotoGP: Martín hazautazott, Márquez 19 pontra növelte előnyét Sepangban

Egyéb autó-motor
2026.10.31. 08:35

Jorge Martín törött csuklóval is rajthoz áll a malajziai MotoGP-futamon

Egyéb autó-motor
2026.10.29. 13:16

MotoGP: az eső miatt törölték az Ausztrál Nagydíj főfutamát

Egyéb autó-motor
2026.10.25. 07:25

Hívatlan vendég zavarta meg a MotoGP ausztráliai edzését – VIDEÓ

Egyéb autó-motor
2026.10.23. 10:35

MotoGP: Bezzecchi győzött Indonéziában, kétpontos különbség az élen

Egyéb autó-motor
2026.10.11. 10:35

MotoGP: Varga Tibor rajthoz áll az utolsó öt Moto3-as futamon

Egyéb egyéni
2026.10.09. 16:25