Indy 500: Alonso már a versenyre készült az utolsó teljes edzésen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.23. 12:14
null
Alonsónak van mit megbeszélni a csapat vezetésével... (fotó: twitter.com)
A vasárnap megrendezésre kerülő 101. Indy 500-as futam előtt magyar idő szerint hétfő este megrendezett utolsó teljes hosszúságú szabadedzésen a kétszeres Formula–1-es világbajnok, Fernando Alonso 122 kört tett meg, és ahogy a mezőny minden tagja, már ő is a versenybeállításokat próbálta finomhangolni.

A vasárnap esti második időmérő után a mezőnyre már csak egy teljes edzésnap várt, mégpedig hétfő, este, amikor a vasárnap délutáni futamra készülő 33 pilótának még alkalma nyílt a beállítások további finomítására.

A hétfői etap során megtette a pályán első köreit a szombati balesete óta már megműtött Sebastien Bourdais helyettese, James Davison. A 30 éves ausztrál 88 kört pakolt a 18-as számú autóba és a versenyen majd az utolsó 33. rajthelyről indulhat majd.

Az Indy 500-on idén először induló – és a vasárnapi időmérőn az ötödik helyet megszerző – Fernando Alonso a mezőny második legszorgosabb tagja volt, a spanyol 122 körénél csak egy másik újonc, Jack Harvey tett meg többet, ő 124 alkalommal haladt át a célvonalon.

A mezőny tagjai a 8. edzésen nem a leggyorsabb köröket hajszolják, sokkal inkább az a cél, hogy az 500 mérföldes versenytávra hangolják az autókat, így nem meglepő, hogy a pilóták a közelében sem jártak az időmérőn látott átlagsebességeknek.

A hétfői tréningen Max Chilton volt a leggyorsabb, a korábbi F1-es pilóta 228.592 mérföld/órás átlagsebességgel, 39.3715 másodperces időeredménnyel végzett a lista élén. Alonso 226.147 mérföld/órás átlagú, 39.7972 másodperces ideje a középmezőnybe, a 12. helyre volt jó.

„Jó nap volt a mai, visszatértünk a csütörtöki beállításokhoz és onnan folytattuk a munkát. Sikerült a lehető legtöbb időt a pályán tölteni, és rengeteg apróságot tudtunk kipróbálni. Most már csak egybe kell gyúrni ezeket a részleteket és készen fogunk állni vasárnapra" – mondta az edzés után Fernando Alonso.

A nap során egy komolyabb incidens miatt kellett a szokásos pályainspekciókon túl hosszabb időre szüneteltetni a körözést, amikor a spanyol Oriol Servia autója elfüstölt a pályán és folyadék ömlött az aszfaltra.

Legközelebb a mezőny tagjainak magyar idő szerint péntek este lesz alkalmuk kigurulni az Indianapolis Motor Speedway 2.5 mérföld hosszú ováljára, azon az egy órás tréningen azonban már csak az utolsó simítások elvégzésére nyílik már csak lehetőségük a pilótáknak.

ALONSO AUTÓJÁN DOLGOZNAK A SZERELŐK (1:00-TÓL)

Az Indy 500-as futamot vasárnap, május 28-án magyar idő szerint 18.00 órától rendezik, a versenyt a Digi Sport2 mellett az NSO is élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
8 órája

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
2025.07.27. 12:22

Verstappen beékelődött a két McLaren közé a spái sprintidőmérő előtt

F1
2025.07.25. 12:13

Leclerc a leggyorsabb a két piros zászlós megszakítást hozó harmadik edzésen

F1
2025.07.05. 13:45

Hamilton: Tényleg úgy érzem, hogy álmodozhatunk egy erős hétvégéről

F1
2025.07.04. 21:22

A két Ferrari beékelődött a McLarenek közé a második brit edzésen

F1
2025.07.04. 18:08

Brit uralom a Brit Nagydíj nyitányán: Hamilton a leggyorsabb Norris előtt; Verstappen 10.

F1
2025.07.04. 13:05

„Olyan volt, mintha a világbajnoki címért küzdene!” – Bortoleto azt hitte, kíméletesebb lesz vele Alonso

F1
2025.06.30. 12:27
Ezek is érdekelhetik