Vasárnap jön a 38. Wizz Air Budapest Félmaraton!

Vágólapra másolva!
2023.09.08. 15:19
Szeptember 10-én, vasárnap rendezik meg a 38. Wizz Air Budapest Félmaratont.

Az amatőr futók legkedveltebb és már jelentős kihívást jelentő futótávja a 21.1 km-es félmaraton. A táv klasszikus szlogenje: „A LEGYŐZHETŐ TÁVOLSÁG” – olvasható a verseny szervezőinek közleményében.

A 21 kilométer már rendszeres felkészülést igényel, de a 2-3 órás folyamatos futás szinte mindenki által teljesíthető, és egy nagyon fontos mérföldkő a futók életében – folytatódik a sajtóanyag. – Szeptember 10-én vasárnap mintegy 1100 új félmaratonista „születik” Budapesten, a 38. Wizz Air Budapest Félmaratonon. Egyre több érettebb korú ember számára sem jelent gondot a 21 km teljesítése.

Az idei félmaratonra nevezők 17 százaléka 50 év feletti, a 70 év feletti futók száma pedig 28. A félmaratonista utánpótlás is képviselteti magát a versenyen, hiszen 100 felett van a 18 év alatti nevezők száma. A 21.1 km-en 12 év az alsó korhatár.

A szervezők által készített statisztikából kiderül, hogy nőtt a hölgyek aránya a versenyre nevezettek között, 37 százalékot tesz ki. Ez az arány 1996-ban 12 százalék volt, 2010-ben 27.

A több mint 5000 induló között ott lesz Manuel Jacoangeli olasz és Marjan Cencen szlovén nagykövet, Robert Carey, a Wizz Air elnöke, Ian Malin, a Wizz Air alelnöke és pénzügyi igazgatója, Jacomo Pedranzini, a Kometa ügyvezető igazgatója is.

Gyermeke születése utáni első félmaratonjára készül Bősz Anett, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes. A művészvilágot többek között Trokán Anna színésznő, Széphalmi Júlia, a Madách Színház táncművésze és Bazsinka József Liszt Ferenc-díjas tubaművész képviseli a félmaratonon.

Csapatban, megosztva is teljesíthető 21,1 km. A 800 csapat egyikében ott lesz Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó, aki most a budapesti atlétikai világbajnokság „hőségmaratonját„ teljesítő feleségével, a csupasport.hu-n a vb előtt blogot vezető Kovács-Garami Katalinnal alkot egy futópárt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet színeiben.

A verseny helyszínrajza

Az esemény jótékonysági termése –a kiállítóként is jelen lévő tíz karitatív szervezet adománygyűjtő futóinak és a nevezők adakozó kedvének köszönhetően – várhatóan meghaladja az 5 millió forintot. A Lázár Bence Emlékalapítvány triójában fut Kabát Péter egykori válogatott labdarúgó, Litauszki Róbert (Vasas SC) és Simon Krisztián (Újpest FC) társaságában.

KÖZLEKEDÉSI VÁLTOZÁSOK: vasárnap a Duna két partján a Rákóczi és az Árpád híd között szakaszosan útlezárások és forgalomterelések lesznek.

Ennek részletei itt: forgalmivaltozasok.hu


Az esemény weboldala: www.budapestfelmaraton.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik