Óvakodj az önkéntes útbaigazítóktól!

A körtúrát egy interneten talált itiner-útmutatás alapján terveztük bejárni, de már az elején problémába ütköztünk, nem tudtuk egyértelműen beazonosítani a parkolót, ahol az autót hagyva, a Dera-szurdokhoz érve kezdetét vette volna a túra. Így autónkkal beértünk Piliszentkeresztre, ahol útba igazítást kértünk, és végül a helyi általános iskolánál tettük le a kocsit, valamint megállapodtunk, hogy az eredeti sorrendet felcserélve előbb a Szentkút-forrást keressük fel, és a Dera-szurdok végigjárása után érünk vissza az autóhoz.

A helyzet nem volt egyszerű. Bár az itiner szerint egyértelműen jó irányba indultunk el, a néni azzal érvelt, hogy a környéken él, és csak segíteni akar, valamint az útba igazító jelzések is rosszak. A kék kereszten ne a patak mentén induljuk el, hanem a jel folytatásának másik irányába, higgyük el, eljutunk majd egy sorompóig, ahol csak át kell menni az úton, és ott leszünk a szurdok bejáratánál. A néni szavainak és a társaságból érkező nyomásnak engedve végül a javasolt útvonalon indultunk el, hamar kiderült azonban, hogy a kék kereszt felmegy balra a hegyekbe, jobbra – ahol a szurdoknak lennie kell – pedig csak jelöletlen utak visznek. Az ellentmondást a családi kupaktanács oldotta fel. Mivel fogalmunk sem volt, pontosan merre mehet a jelöletlen út, az itiner szerint pedig egyértelműen a kék kereszt másik irányába kell haladni, visszafordultunk a forrásig, és rátértünk az eredetileg választott útra. Jól tettük!

A jelet követve sorompóhoz értünk, ahol balra megtaláltuk a főúttal párhuzamosan haladó erdei kis ösvényt, amelyen kényelmes, árnyékos helyen csak végig kellett sétálnunk. A forgalmas főúton átkelve pedig elértük azt a helyet, ahol a leírás szerint kezdeni kellett volna a túrát, a parkolót.

S hogy hol kellett volna lefordulni? Budapest felől érkezve Pilisszentkereszt előtt nem sokkal a „Természetvédelmi terület” táblánál.

A parkolóból már könnyű dolgunk volt, átmentünk egy fa hídon és Pilisszentkeresztig a kék sávot követtük. Megjegyzem, a túrát sokan gyerekbarátnak tartják, de ez csak félig-meddig igaz. A terep esős időben néhol nagyon csúszik, az ösvény itt-ott elég szűk, a szembejövő forgalom elől nem mindig könnyű félreállni, és vannak részek, ahol a patakon úgy kell átkelnünk, hogy a köveken egyensúlyozunk. Gyakorlott túrázók számára mindezek persze nem jelenthetnek akadályt, sőt csak fokozzák az élményt az egyébként varázslatos szurdokban, tíz év alatti gyerekekkel érkezve azonban érdemes váltócipővel és/vagy váltózoknival készülni, mert előszeretettel ugrabugrálnak a patak szélén – nálunk mindketten annak rendje és módja szerint bele is csúsztak a vízbe.

A szurdokon forgalomtól függően nagyjából fél óra alatt lehet átsétálni, a végét kisebb pihenő jelzi padokkal és információs táblákkal. Innen Pilisszentkereszt már csak fél kilométer a kék sávon, a községbe beérve is kövessük a jelet, ami elvisz a Mester utcáig, onnan pedig már csak néhány lépés az általános iskola, ha az autónkat ott hagytuk.

Tipp: a túra végeztével érdemes felkeresni a közeli Hilda cukrászdát, nálunk a gyerekek kiérdemelték a fagyit, jómagam pedig ott ettem az utóbbi évek legjobb francia krémesét!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!