Cs. M. 2021.04.14 00:07 Frissítve: 2021.04.14 09:19

BL: Nem ezen a mérkőzésen estünk ki, hanem az előzőn – Neuer

Mint ismert, a Paris Saint-Germain 1–0-ra kikapott a Bayern Münchentől a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján Párizsban, de 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal így is továbbjutott, és ott van a legjobb négy között. A müncheniek csalódottan nyilatkoztak a mérkőzést követően, de kiemelték, hogy nem ezen a meccsen bukták el a továbbjutást, hanem az első találkozón, Münchenben. Neymar boldog, hogy csapata ott van az elődöntőben, de még többet szeretnének elérni.

Neuer szerint az első meccsen úszott el a továbbjutás a Bayern München számára (Fotó: AFP)

„Hatalmas dicséret illeti a csapatom, annak ellenére is, hogy nem tudtuk kiharcolni a továbbjutást. Az első meccsen kellett volna jobb eredményt elérnünk, hiszen megvoltak hozzá a lehetőségeink, de ma is jól játszottunk. Alapesetben sokkal kíméletlenebbek vagyunk a támadóharmadban, ezúttal azonban nem tudtuk bevinni a végső ütést. Láttuk, hogy mennyire veszélyes, jó csapat a PSG, megérdemli a gratulációt” nyilatkozta a mérkőzés után Hansi Flick, a BL-címvédő bajorok vezetőedzője. 

Ezt követően Manuel Neuer, a müncheniek klasszis kapusa is külön kiemelte, hogy az első mérkőzésen úszott el a továbbjutás a csapata számára. 

„Nem ezen a mérkőzésen estünk ki, Münchenben kellett volna jobb eredményt elérnünk. Frusztráló, hiszen rengeteg lehetőséget puskáztunk el akkor is és most is. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk” – mondta a német válogatott kapus. 

A párizsiak a csapatmunkát és az összpontosítást tartják a siker fő okának. 

„Nagyon boldog vagyok. Csapatként tudtunk küzdeni, ez a legfontosabb, így ki tudtuk ejteni a Bajnokok Ligája-címvédőt a negyeddöntőben. Ugyan rengeteg helyzetet hagytunk ki ezen a mérkőzésen, de így is meglett a továbbjutás. Ott vagyunk az elődöntőben, de ezzel még nem értük el a céljainkat, merünk nagyobbat álmodni" – nyilatkozta a lefújást követően a meccs legjobbjának választott Neymar, aki az első félidőben kétszer is eltalálta a kapufát. 

„Keményebben dolgoztunk mint valaha, s ennek meglett az eredménye. Azt hiszem, hogy megérdemelten jutottunk tovább, hiszen rengeteget dolgoztunk, fegyelmezettek maradtunk és a lefújásig összpontosítottunk" – ezt már a párizsiak argentin támadója, Ángel Di María mondta a meccset követően a L'Épique-nek. 

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–BAYERN MÜNCHEN (német) 0–1 (0–1)
Párizs,
Parc des Princes, zárt kapuk mögött. Vezette: Orsato (olasz)
PSG: 
Navas – Dagba, Danilo Pereira, Kimpembe, Abdou Diallo (Bakker, 58.) – Paredes, Gueye – Di María (A. Herrera, 88.), Neymar, Draxler (M. Kean, 72.) – Mbappé. Vezetőedző: Mauricio Pochettino
BAYERN MÜNCHEN: Neuer – Pavard, J. Boateng, L. Hernández, A. Davies (Musiala, 71.) – Alaba, Kimmich – L. Sané, Th. Müller, Coman – Choupo-Moting (Javi Martínez, 85.). Vezetőedző: Hans-Dieter Flick
Gólszerző: Choupo-Moting (40.)

Továbbjutott: Paris Saint-Germain, 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal

A mérkőzésről bővebben ide kattintva olvashat! 

 


 

 

2021.05.13 23:40:01

Bajnokok Ligája SZELI MÁTYÁS

NS-VÉLEMÉNY. Ne áltassunk senkit, hogy ezzel a döntéssel igazából a szurkolóknak teszünk jót.

2021.05.05 20:35:25

Bajnokok Ligája BACSKAI JÁNOS

Helyzetek sorát hagyta ki a londoni csapat, kétszer a kapufát találta el, de így is 2–0-ra nyertek Tuchelék.

2021.05.04 20:25:27

Bajnokok Ligája B. Á., H. D.

A manchesteri együttes története során először jutott be a sorozat fináléjába.

2021.05.03 13:44:13

Bajnokok Ligája H. D.

Az egyik fő témát a Szuperliga bukása szolgáltatta Berkesi Juditnak és Hajdú B. Istvánnak. (x)

2021.04.28 11:21:41

Bajnokok Ligája BACSKAI JÁNOS (percről percre), VÉGH JÁNOS (összefoglaló)

A PSG megszerezte odahaza a vezetést az angol csapat ellen, aztán a második félidőben hibát hibára halmozott.