nemzetisport.hu 2015.11.24 23:50 Frissítve: 2015.11.25 06:37

BL: Garcia szerint verhetetlen és sztratoszférikus a Barca

A címvédő Barcelona 6–1-re lemosta odahaza a Romát a labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjának ötödik fordulójában, és ezzel a győzelemmel eldőlt, hogy a katalánok végeznek a csoport élén. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

 

Nagy az öröm – szárnyalt az MSN (Fotó: Action Images)

„A rómaiak éppen akkor érkeztek hozzánk, amikor a legjobb formánkat mutatjuk, de ettől a vereségtől függetlenül még továbbjuthatnak – nyilatkozott udvariasan egykori csapatáról Luis Enrique, a Barcelona mestere. – Idehaza mindenkinek meggyűlik velünk a baja.”

Hogy ez lenne a klub történetének legjobb csapata? Sok újságíró kérdezi ezt tőlem, de mi nem foglalkozunk ilyesmivel, arra koncentrálunk, hogy kihozzuk magunkból a maximumot, és megnyerjünk minden trófeát, amit csak lehetséges. Sokmindenben fejlődhetünk még… Örülök neki, hogy a Roma sorsa saját kezében van a továbbjutást illetően, ezért nem lesz rajtunk semmiféle nyomás a Leverkusen elleni találkozón. Nem tudom, ki játszik majd a németek ellen, de bárki is kezdjen, akkor is nyerni akarunk, mert ez a klub filozófiája.”

„Két meccs, két gól – teljesen mindegy, ki szerzi a gólt, vagy ki adja a gólpasszt, én mindkettőnek egyformán örülök, mint ahogyan annak is, hogy ismét az ellenfél fölé tudtunk kerekedni. Nálunk egyforma jó játékosok vannak, nincsenek egyénieskedések; bár azért az igaz, hogy Lionel Messi kiemelkedik közülünk. Messi, Neymar és én mind nagyon örülünk, hogy itt játszhatunk, ebben a klubban; és külön öröm nekem, hogy Messi oldalán futballozhatok, hiszen ő a világ legjobbja, ezt jelzi góljai mellett az is, hogy hogyan tért vissza ezzel a kilencven perccel. Tökéletesen futballoztunk kedd este, tőlünk mindenki azt hozta, amit elvárnak tőle, bár az első félidőben néha túl sok teret hagytunk az ellenfélnek” – értékelt a mérkőzés (egyik) hőse, a két-két gólt és gólpasszt jegyző Luis Suárez.

„Kilencven percen át folyamatosan védekeztünk, így nagyon nehéz futballozni, főleg egy olyan csapat ellen, amelynél ilyen sokat van a labda – búsongott a lefújás után a rendkívül rossz napot kifogó Maicon. – Az ellenfél folyamatosan szabad labdákat játszott meg. A vereségtől függetlenül nem változtak céljaink, tovább akarunk jutni a BL-ben, sokat dolgoztunk ezért. Így egyébként nem szoktunk játszani, mint itt, most nem játszottunk gyakorlatilag semmit, semmit sem tudtunk kezdeni a Barcával. Nem úgy futballoztunk, mint a hazai bajnokságban, örülhetünk, hogy megúsztuk ennyivel.”

„Mit is láthattunk ma? Egy sztratoszférikus és verhetetlen Barcelonát, amely jelenleg felülmúlhatatlan – dicsérte az ellenfelet a római mester, Rudi Garcia. – De semmi sem változott a továbbjutási esélyeinket illetően, győznünk kell a BATE ellen, ha a legjobb tizenhat közé szeretnénk jutni. Ennyi a dolgunk. A bajnokokkal teli Barca nagyszerű gólokat szerzett, nézzék csak meg a harmadikat, senki sem állítja meg őket mostanában.”

„Senki sem szeret veszíteni, ám ezúttal nem vagyok vigasztalhatatlan, egyértelműen a Barca a jobb – bár az elején mi is megszerezhettük volna a vezetést, és ha ez megtörténik, minden másként alakul. Persze így sem nyertünk volna. Az elején megpróbáltuk nyomás alá helyezni az ellenfelet, de akkor is gólt kaptunk, kétszer is, amikor védelmünk összes tagja a helyén volt. A mostani eredmény fényében lesz különösen értékes a Barcelona elleni hazai egy egy. A Barca egyértelműen a fellegekben jár most, a Barca világ legjobb csapata.”

BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Barcelona–Roma 6–1 (L. Suárez 15., 44., Messi 18., 60., Piqué 56., Adriano 77., ill. Dzeko 91.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

BATE–Bayer Leverkusen 1–1 (Gordejcsuk 2., ill. Mehmedi 68.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 5 4 1 0 14–3 +11  13
2. Roma 5 1 2 2 11–16 –5  5
3. Bayer Leverkusen 5 1 2 2 12–11 +1  5
4. BATE Boriszov 5 1 1 3 5–12 –7  4

 

2022.06.04 23:07:39

Bajnokok Ligája BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Mi választunk térfelet, és mi is kezdünk. Ettől persze még sokszor hibázunk, teljesítünk gyengébben. Mint az a sportoló, aki ezért alkalomadtán megorrol ránk. Ami nála egy pontatlan passz, az nálunk egy pontatlan jelző; ami nála egy kihagyott ziccer, az nálunk egy elbaltázott mondat vagy kérdés.

2022.05.31 20:07:13

Bajnokok Ligája MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Ha Vinícius Valverdével, illetve Rodrygóval együtt ilyen ütemben fejlődik, néhány hónap múlva már senki sem siratja a Párizsban maradó Kylian Mbappét. BL-győzelmek terén meg már most előrébb tartanak, mint a francia csatárcsillag.

2022.05.30 22:27:24

Bajnokok Ligája MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Szimpatikus, nyitott, karizmatikus egyéniség – íme az összefoglalás.

2022.05.28 10:26:05

Bajnokok Ligája L. PAP ISTVÁN, DANCSÁK ANDRÁS, KRISTÓ PÉTER

KEZDÉS: 21.00. Infografika a BEK-/BL-történelem harmadik Liverpool–Real Madrid döntőjének érdekességeiről.