BL: Kleinheisler megsérült, csapata legyőzte a Celticet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.22. 18:03
null
A skótok a vereség ellenére is továbbjutottak (Fotó: Twitter)
A labdarúgó Bajnokok Ligája playoffkörében a skót Celtic az odavágón elért ötgólos győzelem után kikapott a kazah Asztana otthonában. Kleinheisler László csapata – a magyar válogatott középpályás kezdett, ám sérülés miatt már a 13. percben le kellett cserélni – a második félidőben 4–1-re is vezetett, végül 4–3-re nyert, így a skótok 8–4-es összesítéssel jutottak be a csoportkörbe.

Kleinheisler Lászlót a 9. percben egy rossz becsúszás után kellett ápolni. A magyar középpályás ezt követően visszatért a pályára, ám a mozdulataiból arra lehetett következtetni, hogy meghúzódott, így a 13. percben lecserélte az edzője. A középpályás a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy kórházba szállították, ahol megröntgenezik, ám a sérülése minden bizonnyal nem súlyos.

A magyar középpályás lecserélése után a kazahok egy öngólnak köszönhetően megszerezték a vezetést, de a 34. percben az első meccsen duplázó Scott Sinclair óriási gólja lehűtötte a hazai kedélyeket.

A fordulás után mégis hatalmas elánnal vetette magát a meccsbe az Asztana, és öt perc alatt két gólt szerzett: előbb Szerikzsan Muzsikov talált közelről a hálóba, majd Patrick Twumasi fejelt a jobb alsóba. Sőt, a 69. percben a ghánai csatár – meglehetősen éles szögből – újabb gólt szerzett, ekkor felcsillant a remény, igaz, a hazaiaknak 20 perc alatt még hármat kellett volna vágniuk.

Ezt azonban kihasználta a Celtic, amely két kontrát is góllal fejezett be: a 80. percben Olivier Ntcham, a 90. percben pedig Leigh Griffiths köszönt be, így hiába nyert 4–3-ra az Asztana, 8–4-es összesítéssel a Celtic jutott be a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

A meccs összefoglalója


BAJNOKOK LIGÁJA
PLAYOFFKÖR, VISSZAVÁGÓK
BAJNOKI ÁG
Asztana (kazah)–Celtic (skót) 4–3 (Ajer 26. – öngól, Muzsikov 48., Twumasi 49., 69., ill. S. Sinclair 34., Ntcham 80., L. Griffiths 90.)
Továbbjutott: a Celtic, 8–4-es összesítéssel
HNK Rijeka (horvát)–Olympiakosz Pireusz (görög) 0–1 (Marin 25.)
Továbbjutott: az Olympiakosz, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel
NK Maribor (szlovén)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 1–0 (Viler 15.)
Továbbjutott: a Maribor, 2–2-vel, idegenben szerzett góllal

NEM BAJNOKI ÁG
Sevilla (spanyol)–Istanbul Basaksehir (török) 2–2 (Escudero 52., Ben Yedder 75., ill. Elia 17., Visca 83.)
Továbbjutott: a Sevilla, 4–3-as összesítéssel
Nice (francia)–Napoli (olasz) 0–2 (Callejón 48., Insigne 89.)
Továbbjutott: a Napoli, kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel

A többi mérkőzésről ide kattintva olvashatnak!

Legfrissebb hírek

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
22 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:26

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:04

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 08:46

Robbie Keane egy helyen változtatott, ismert a Ferencváros BL-kerete a Qarabag ellen

Bajnokok Ligája
2025.08.15. 11:29
Ezek is érdekelhetik