BL: Ez az én Interem, jó és rossz értelemben egyaránt – Conte

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.11.04. 10:10
null
Antonio Conte szerint csapata remekül játszott a Real Madrid vendégeként (Fotó: AFP)
Megszerezte az első győzelmét a Bajnokok Ligája 2020–2021-es kiírásában a rekordgyőztes Real Madrid, amely kedden hazai pályán 3–2-re nyert az Internazionale ellen. Zinédine Zidane, a spanyol együttes vezetőedzője szerint csapata megmutatta, képes jól játszani erős rivális ellen, míg Antonio Conte, az olasz gárda mestere úgy véli, övéi rengeteget fejlődtek az előző évadhoz képest.

 

„Igen, volt némi feszültség a mérkőzés közben, ám ez egy Bajnokok Ligája-meccsen teljesen normális. Három roppant fontos pontot szereztünk egy erős rivális ellen. A játékosoknak gratuláció jár, mert nem volt könnyű találkozó. Jól kezdtünk, ám a második gólunk után azonnal szépített az Inter. A második félidő kiélezett volt, megérdemelten nyertünk. Boldog vagyok, nagyon boldog” – nyilatkozta a Movistar kamerái előtt Zinédine Zidane a lefújást követően.

„A csapat megmutatta, képes jól futballozni. Tisztában vagyunk a közvéleménnyel, nincs új a nap alatt. Ebben az idényben rengeteg nehézséggel kell megbirkóznunk, nem lesznek könnyű mérkőzéseink. Ha csapatként küzdünk, nehéz minket legyőzni” – tette hozzá Zidane a találkozó utáni sajtótájékoztatón.

„Ez az én Interem, jó és rossz értelemben egyaránt – mondta Antonio Conte a Sky Sport Italiának. – A fejlődéshez szükség van ezekre a meccsekre. Nem sok csapatot ismerek, amely a Real Madrid vendégeként ilyen jól játszott, felállt kétgólos hátrányból és esélye volt a győzelemre. A mostani eredményeink nem tükrözik, a játékosok milyen keményen dolgoznak. Tény, egy mérkőzés végeredménye apróságokon múlhat. A Real számára ez a meccs egy döntővel ért fel, ezért mindent beleadott, sokkal elszántabb volt. Összességében elégedett vagyok a látottakkal.”

„A sikerhez nincs rövidebb út. Az Inter a saját útját járja, rengeteget fejlődtünk az előző idényhez képest. Három forduló van hátra. Már bizonyítottuk, felvesszük a versenyt az ellenfelekkel. Kis szerencsével végre talán jó eredmények párosulnak a nagyszerű teljesítményeinkkel” – így Conte.

Az Inter november 25-én lép pályára legközelebb a Bajnokok Ligájában, akkor a Real Madrid látogat Milánóba.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
B-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–Internazionale (olasz) 3–2
(2–1)
Madrid,
Alfredo Di Stéfano Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Turpin (francia)
Real Madrid:
Courtois – Lucas Vázquez, Varane, S. Ramos, F. Mendy – Valverde, Casemiro, T. Kroos (Modric, 78.) – Asensio (Rodrygo, 64.), Benzema, E. Hazard (Vinícius Júnior, 64.). Vezetőedző: Zinédine Zidane
Inter: Handanovic – D'Ambrosio, De Vrij, Bastoni – Hakimi, Arturo Vidal (Nainggolan, 87.), Brozovic, L. Young – Barella (Gagliardini, 78.) – Lautaro Martínez, Perisic (Alexis Sánchez, 78.). Vezetőedző: Antonio Conte
Gólszerző: Benzema (25.), S. Ramos (33.), Rodrygo (80.), ill. Lautaro Martínez (35.), Perisic (68.)

A csoport másik mérkőzésén
Sahtar Doneck (ukrán)–Mönchengladbach (német) 0–6 (Plea 8., 26., 79., Bondar 17. – öngól, Bensebaini 44., Stindl 65.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Mönchengladbach 3 1 2
10–4 +6 5
2. Sahtar Doneck 3 1 1 1 3–8 –5 4
3. Real Madrid 3 1 1 1 7–7 0 4
4. Internazionale 3 2 1 4–5 –1 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik