BL: Dráma Budapesten – így élték meg a vereséget a horvátok

POLGÁR LÁSZLÓ (Varasd)POLGÁR LÁSZLÓ (Varasd)
Vágólapra másolva!
2020.09.16. 23:35
null
„Dráma Budapesten – korábbi Lokosi-játékos ejtette ki a Dinamót!” (Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencváros kiejtette a horvát Dinamót a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében. A zágrábiak ellen 2–1-re nyert Szerhij Rebrov vezetőedző csapata, a horvátok háza táján érthetően a csalódottság az úr.

 

„Dráma Budapesten – korábbi Lokosi-játékos ejtette ki a Dinamót!” – Ugyan a zágrábiak fogadkoztak, de a BL-főtábla elszállt és az El sincs még meg – írja a Sportske novosti internetes oldala. Hiába volt a horvátoknak is számos lehetőségük, illetve hiába voltak egy lépésnyire a playoffkörtől, mindezeket eljátszották – áll a megállapítás.

„Mindent tudtunk ellenfelünkről, de azt a gólt bizony nem vártuk – idézi a Dinamo vezetőedzőjét, Zoran Mamicot a lap. – Gratulálok a Ferencvárosnak, egyben sok szerencsét is kívánunk nekik a továbbiakra. A második félidőt kontrolláltuk, nekünk is megvoltak a lehetőségeink, de ezekből mi csak egyet használtuk ki, s hiába egyenlítettünk, ismét hátrányba kerültünk.”

Ahogy kifejtette, a hazai oldal nem állította volna őket taktikailag megoldhatatlan feladat elé, mégis már a 2. percben gólt kaptak, s egyből más irányt is vett a történet.

A Jutarnji list érdekes felütésben tárgyalja a Dinamo Zagreb második kapott gólját: „Meg kell nézni azt a hibát, melyet egy húszmillió eurós játékos vétett és a volt Lokomotiva-labdarúgó sorsdöntő helyezését…” Nehéz lesz megemésztenie a zágrábiaknak ezt a vereséget, míg a Ferencváros visszavágott a tavalyi kiesésért.

„Zoran Mamic könnyen kihullott onnan, ahol tavaly Bjelica még brillírozott” – szúr oda keményen a Vecernji list sportrovata a Dinamo mostani szakmai stábjának, és nem mulasztja el megjegyezni, hogy a „kékek” történetük során először estek ki az európai porondról magyar csapat ellen.

Agol.dnevnik.hrportálja kommentárjában így indít: „Mamic saját magát „lőtte” lábon: az ifjabbik testvér nagyot hibázott, a Dinamo együttese nagyon rosszul nézett ki, és a java még csak most következik” – olvashatjuk Ivica Medo sorait. A legfájóbb, hogy a horvát kirakatcsapat abban a stadionban esett ki, amelyben az előző idényben szinte gálázott, igaz a mostani történet már Kolozsváron elkezdődött… Túlságosan is könnyedre vették a stílust a zágrábiaknál, s ennek itták meg a levét, de ahogy a világban és a labdarúgásban is az utóbbi egy évben óriási változások történtek, úgy a zágrábi kispadon is egy kisebb: nevezetesen már más ül azon…

A BL-csoportkörről döntő párharcok első mérkőzéseit szeptember 22-én és 23-án, a visszavágókat szeptember 29-én és 30-án játsszák le. A magyar bajnok Norvégiában kezdi a Molde elleni párharcot.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ

FERENCVÁROS–DINAMO ZAGREB (horvát) 2–1 (1–1)
Budapest, Groupama Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: S. Stieler (német)
FERENCVÁROS: Dibusz – Lovrencsics G. (Botka, 24.), Blazic, Kovacevic (A. Frimpong, 72.), Civic – Sigér, Haratin – Nguen, Somália, Uzuni – Boli (Isael, 66.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
DINAMO ZAGREB: Livakovic – Stojanovic, Dilaver, Gvardiol, Leovac – Ademi – Kastrati, Gojak (Gavranovic, 71.), Majer (Jakic, 60.), Orsic (Ivanusec, 72.) – Petkovic. Vezetőedző: Zoran Mamic
Gólszerző: Lovrencsics G. (2.), Uzuni (65.), ill. Uzuni (23. – öngól)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik