Park Hall: friss tehéntej a közelben, játszóház a sajtóteremben

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.07.30. 11:14
null
A Ferencváros a BL-selejtező első meccsen elért 5–0-s siker után kedden este – magyar idő szerint 20 órától – a walesi The New Saints otthonában lép pályára, a ministadion már önmagában is számtalan meglepetéssel szolgál.
 

Fresh milk, 100 m” – különös helyszínen lép pályára kedden este a Ferencváros. A mindössze 17 ezer lakosú Owestry külvárosában, kis túlzással a semmi közepén található Park Hall legelőkkel, parkokkal körül ölelt helyszínen található, míg a főútról egyik irányba a miniarénát jelző tábla, a másikon a háttérben legelésző tehenek friss tejét reklámozó jelzés virít.

A The New Saints ehhez hasonló puritán körülmények között játssza hazai mérkőzéseit. Még ha csak selejtezőről is van szó, a Bajnokok Ligájában mégis meglehetősen ritka, hogy a stadionnak a négyből mindössze két oldalán van lelátó – az is NB III-at idéző. Az aréna finoman fogalmazva sem mondható grandiózusnak, a Park Hall lelátóin telt ház esetén is legfeljebb 2900-an zsúfolódhatnak össze, az esti összecsapáson nyolcvan ferencvárosi drukker is ott lesz a széksorokon. A komplexum legmodernebb része a játéktér, a Park Hall pályáját az egyik legmodernebb technológiával készült monofil műfű borítja.

 

A székház pedig rengeteg meglepetéssel szolgál.

Kezdve azzal, hogy a terem, ahol a mérkőzés előtt és után a sajtótájékoztatót tartják, finoman fogalmazva is többfunkciós. A háttérben fekete fóliával letakart játszópark – gyerekenként 15 fontért felejthetetlen bulit ígérve –. a terem két végében két bár, a paraván mögött nyolc sávos bowlingpálya, az újságírók számára fenntartott rész közepén pedig pingpong-asztal, két ütővel és labdával.

 

A VIP-vendégeket viszont elegáns különterem várja, egyik sarokban a csapat által az elmúlt években elhódított kupákkal, a másikban méretes televízióval, és még a sörcsapoló is a csapat sáljával van körbe tekerve. A múlt heti 5–0-s vereség nem szegte a walesi és az angol drukkerek kedvét, a helyiek szerint sokan lesznek a lelátókon.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
18.00: Qarabag (azeri)–Lincoln Red Imps (gibraltári)
19.00: Fenerbahce (török)–Lugano (svájci)    
19.00: Petrocub Hincesti (moldovai)–APOEL (ciprusi)
19.00: Sparta Praha (cseh)–Shamrock Rovers (ír)
20.00: The New Saints (walesi)–Ferencvárosi TC – élőben az NSO-n!
20.30: Slovan Bratislava (szlovák)–Celje (szlovén)
20.45: KÍ (feröeri)–Malmö (svéd)

 

Legfrissebb hírek

Nyéki Balázs: Elszoktunk a vereségtől, de ez is a sport része

Vízilabda
2025.12.03. 10:57

Hat nappal visszatérése után újra kidőlt Ferland Mendy

Spanyol labdarúgás
2025.12.02. 18:05

„Az ilyen futballra nincs mentség” – kiakadtak a Liverpool legendái

Angol labdarúgás
2025.11.27. 14:43

Az RK Zagreb elleni újabb siker aranyat érhet a Szegednek

Kézilabda
2025.11.27. 10:59

Madueke: Nem is tudtam volna jobb meccset választani az első arsenalos gólomhoz

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 09:17

Arne Slot a súlyos BL-vereség után sem aggódik az állása miatt

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 09:07

Hiába Szoboszlai gólja, a PSV három góllal győzött az Anfielden a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 23:00

Mbappé négyszer is beköszönt, a Real Madrid hétgólos meccsen nyert Görögországban

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 22:50
Ezek is érdekelhetik