Ezúttal is sikerrel vette a BL-selejtező első körét a Klaksvík; simán továbbment a Slovan

CS. M.CS. M.
2024.07.17. 19:44
Továbblépett a Slovan Bratislava, ráadásul simán (Fotó: Facebook/Slovan Bratislava)
A Slovan Bratislava 2–1-re nyert idegenben az északmacedón Sztrugával szemben, így 6–3-as összesítéssel simán továbbment a második körbe, míg a feröeri Kí Klaksvík a luxemburgi Differdange ellen jutott tovább 2–0-s összesítéssel.

 

A 4–2-es első meccset követően idegenben is megszerezte a vezetést a szlovák bajnok Slovan Bratislava, majd 2–1-re megnyerte a mérkőzést. A pozsonyiak ezzel a 6–3-as összesítéssel simán továbbléptek a következő körbe, ahol a szlovén NK Celje, tehát egy jóval nehezebb feladat vár rájuk.

A nap másik, magyar szemmel érdekesebb párharca a feröeri Klaksvík luxemburgi vendégjátéka volt. A Ferencvárost az előző idényben a BL-selejtező első köréből kiverő, majd csodamenetelést bemutató, Ekl-csoportkörig jutó Kí ezúttal gól nélküli döntetlent játszott, de hazai előnyének hála 2–0-s összesítéssel továbbjutott. Ellenfele a svéd Malmö lesz a következő körben – nem kis falat!

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK
Sztruga (északmacedón)–Slovan Bratislava (szlovák) 1–2
Továbbjutott: a Slovan, 6–3-as összesítéssel
Differdange (luxemburgi)–Klaksvík (feröeri) 0–0
Továbbjutott: a Klaksvík, 2–0-s összesítéssel
Dinamo Batumi (grúz)–Ludogorec (bolgár) 1–0
Továbbjutott: a Ludogorec, 3–2-es összesítéssel
Petrocub (moldovai)–Ordabaszi (kazah) 1–0
Továbbjutott: a Petrocub, 1–0-s összesítéssel
Larne (északír)–RFS (lett) 0–4 
Továbbjutott: az RFS, 7–0-s összesítéssel  
Egnatia (albán)–Borac Banja Luka (boszniai) 2–1 
Továbbjutott: a Borac Banja Luka, 2–2-es összesítéssel, 11-esekkel 

KEDDI EREDMÉNYEK
(k betűvel a kiemelteket jelöltük)
Ballkani (koszovói, k)–UE Santa Coloma (andorrai) 1–2 – tizenegyesekkel 5–6
Továbbjutott: a Santa Coloma, 2–2-es összesítéssel, tizenegyesekkel
HJK (finn, k)–Panevezys (litván) 1–1
Továbbjutott: a Panevezys, 4–1-es összesítéssel
Lincoln Red Imps (gibraltári, k)–Hamrun Spartans (máltai) 0–1 – tizenegyesekkel 5–4
Továbbjutott: a Red Imps, 1–1-es összesítéssel, tizenegyesekkel
Pjunik (örmény, k)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 0–1
Továbbjutott: a Dinamo Minszk, 1–0-s összesítéssel
Celje (szlovén)–Flora Tallinn (észt, k) 2–1
Továbbjutott: a Celje, 7–1-es összesítéssel
FCSB (román, k)–Virtus (San Marinó-i) 4–0
Továbbjutott: az FCSB, 11–1-es összesítéssel
Decsics (montenegrói)–The New Saints (walesi, k) 1–1
Továbbjutott: a The New Saints, 4–1-es összesítéssel
Shamrock Rovers (ír, k)–Víkingur Reykjavík (izlandi) 2–1
Továbbjutott: a Shamrock Rovers, 2–1-es összesítéssel

BAJNOKOK LIGÁJA
A SELEJTEZŐ 2. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSA
Ludogorec (bolgár)–Dinamo Minszk (fehérorosz)
APOEL (ciprusi)–Petrocub (moldovai)
Ferencváros (magyar)–The New Saints (walesi)
PAOK (görög)–Borac Banja Luka (boszniai)/KF Egnatia (albán)
Bodö/Glimt (norvég)–RFS (lett)/Larne FC (északír)
FF Malmö (svéd)–KÍ Klaksvík (feröeri) 
Shamrock Rovers (ír)–Sparta Praha (cseh)
UE Santa Coloma (andorrai)–Midtjylland (dán)
NK Celje (szlovén)–Slovan Bratislava (szlovák)
Panevezys (litván)–Jagiellonia Bialystok (lengyel)
Lincoln Red Imps (gibraltári)–Qarabag (azeri)
FCSB (romániai)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Lugano (svájci)–Fenerbahce (török)
Dinamo Kijev (ukrán)–FK Partizan (szerb)

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: a BL-ben visszatért az Álmok Színháza, de vajon meddig?

Bajnokok Ligája
2026.11.06. 19:32

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:58

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:47

Vitális Milán: Bellingham vagy Valverde? Koita!

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:09

Videók: amikor Albert Flóriánék a San Siróban jártak és amikor a Milan aranylabdása meglökte Kabát Pétert

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 09:52

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 08:31

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 07:33

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 06:30