BL, G-csoport: már a szünet előtt eldöntötte a Lyon

Vágólapra másolva!
2019.11.05. 22:55
null
Andersen szerzett vezetést csapatának (Fotó:AFP)
A Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában a G-csoport mai másik mérkőzésén a francia Olympique Lyon legyőzte a portugál Benficát. A francia klub ezzel feljött a második helyre, a portugálok meg hajszálra kerültek attól, hogy már csak az Európa-ligás folytatást jelentő harmadik hely megszerzésében bízzanak.

Alig kezdődött el a mérkőzés, az ötödik percben a franciák egy kisszögletet követő figura végén máris megszerezték a vezetést: Joachim Andersen fejelt az ötösről a léc alá.

Az első félidőben ugyan a Lyon valamivel többet birtokolta a labdát, mégis jóval több – ám veszélytelenebb – lövéssel próbálkozott a Benfica, a hazai előny azonban nem forgott veszélyben, olyannyira, hogy a félidő hajrájában Memphis Depay megduplázta a házigazda előnyét gyors kontra végén.

A második félidőre nem változott a játék képe, a Lyonnál volt többet a labda, de a Benfica volt a veszélyesebb, és Haris Seferovic szépített is az utolsó 10 percre fordulva – némi videózás után. Az egyenlítés azonban már nem sikerült a vendégeknek, sőt még a végén a hazaiaktól Bertrand Traoré is betalált, beállítva a 3–1-es végeredményt.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
G-CSOPORT
4. FORDULÓ
Olympique Lyon (francia)–Benfica (portugál) 3–1 (J. Andersen 5., Depay 38., B. Traoré 89., ill. Seferovic 78.)

A CSOPORT MÁSIK MECCSÉN
Zenit (orosz)–RB Leipzig (német) 0–2
(Demme 45+5., Sabitzer 63.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. RB Leipzig 4 3
1 6–4 +2 9
2. Lyon 4 2 1 1 7–4 +3 7
3. Zenit 4 1 1 2 5–6 –1 4
4. Benfica 4 1
3 5–9 –4 3
Legfrissebb hírek

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
2025.07.31. 23:47

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Lyukas medencébe vizet tölteni: így megy tönkre egy BL-elődöntős futballcsapat

Francia labdarúgás
2025.07.22. 13:49

Brazília: a Benficánál köthet ki a klub-vb-n remeklő középpályás – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.19. 18:49

A Benficától igazolt védőt a Real Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.14. 19:52

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2025.07.11. 19:24
Ezek is érdekelhetik