BL: budapesti sikerével az AEK görög rekordot döntött

Vágólapra másolva!
2018.08.23. 08:00
null
Az AEK a legutóbbi 13 nemzetközi tétmeccsén nem botlott meg (Fotó: Szabó Miklós)
Az AEK Athén 2–1-re győzött a budapesti Groupama Arénában a magyar bajnok Mol Vidi vendégeként a Bajnokok Ligája-selejtező playoffkörében, ezzel pedig új görög rekordot állított fel. Ráadásul története során először nyert Magyarországon…

 

A görög bajnoki aranyérmes legutóbb 2017. augusztus 2-án hagyta el vesztesen a pályát egy nemzetközi kupameccs után. Akkor a BL-selejtező harmadik körében az AEK 1–0-ra kikapott a CSZKA Moszkva otthonában – még Manolo Jiménezzel a kispadon.

Az athéniak azóta összesen tizenhárom BL- vagy Európa-liga-meccset játszottak, s egyiken sem kaptak ki, ami új görög csúcs – hívta fel rá a figyelmet a görög Sport24. Pedig két-két alkalommal az AC Milannal, a Celtickel és a Dinamo Kijevvel is megmérkőztek ez alatt az időszak alatt. A rekordot eddig az AEK és a PAOK tartotta tizenkét-tizenkét veretlen találkozóval.

Ráadásul a fővárosi együttes története során először nyert tétmérkőzést Magyarországon. Az AEK a szerdai összecsapást megelőzően ötször lépett pályára hazánkban, s három vereség mellett két döntetlenre futotta erejéből.

A Vidi szurkolói remélik, az AEK szériája nem nő tizennégy meccsesre a jövő heti visszavágón…

BAJNOKOK LIGÁJA
PLAYOFFKÖR, 1. MÉRKŐZÉS

MOL VIDI FC–AEK ATHÉN 1–2 (0–1)
Budapest,
Groupama Aréna. Vezette: Gianluca Rocchi (Elenito Di Liberatore, Mauro Tonolini – olaszok)
MOL VIDI FC:
Kovácsik – Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira – Nego, A. Hadzic, Nikolov (M. Scsepovics, 54.) – Kovács I., Huszti – Lazovics. Vezetőedző: Marko Nikolics
AEK ATHÉN: Barkasz – Bakakisz, Ikonomu, Lambropulosz, Hult – Galanopulosz (Alef, 66.), Simoes – Bakaszetasz, Klonaridis (Hélder Lopes, 82.), Mantalosz – Livaja (Ponce, 86.). Vezetőedző: Marinosz Uzunidisz
Gólszerző: Lazovics (68.), ill. Klonaridis (34.), Bakaszetasz (49.)
Kiállítva: Huszti (23.), ill. Bakaszetasz (53.)

A visszavágót augusztus 28-án rendezik meg Athénban. A párharc győztese a Bajnokok Ligája csoportkörébe, vesztese az Európa-liga csoportkörébe kerül.

Legfrissebb hírek

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:04

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 08:46

Robbie Keane egy helyen változtatott, ismert a Ferencváros BL-kerete a Qarabag ellen

Bajnokok Ligája
2025.08.15. 11:29
Ezek is érdekelhetik