BL: a Celtic elkerülte az irdatlan nagy szégyent

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.20. 23:05
A Rosenborg egymás után három gólt kapva 3–2-s vereséget szenvedett a Norrköping otthonában, ám 5–4-es összesítéssel így is továbbjutott a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörébe. Az Asztana a duplázó Marin Anicic 92. percben szerzett góljával harcolta ki a továbbjutást a Zalgiris Vilniusszal szemben.

A Rosenborghoz hasonlóan engedett ki a Trencín, amely az idegenbeli 4–3-as győzelme után 2–0-ra vezetett a visszavágón az Olimpija Ljubljana ellen. A szlovén csapat ezután fordított, ám csak 3–2-re nyert, így idegenben szerzett több góllal trencséniek jutottak tovább.

A Celtic az első mérkőzésen óriási meglepetésre 1–0-ra kikapott a gibraltári Lincoln Red Impstől, hazai pályán azonban az első félidő közepén hat perc alatt háromszor is eredményes volt, így elkerülte a kieséssel járó szégyent.

Marko Pjaca két tizenegyesgólt lőtt a Dinamo Zagrebben a Vardar ellen. Könnyen lehet, hogy az utolsó találatai voltak zágrábi színekben, a hírek szerint ugyanis a meccs után egyből Torinóba utazott, hogy a Juventusnál átessen az orvosi vizsgálaton, aztán aláírjon.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK

Asztana (kazah)–Zalgiris Vilnius (litván) 2–1
Továbbjutott:
az Asztana, 2–1-gyel
F91 Dudelange (luxemburgi)–Qarabag (azeri) 1–1
Tj.:
a Qarabag, 3–1-gyel
IFK Norrköping (svéd)–Rosenborg (norvég) 3–2
Tj.:
a Rosenborg, 5–4-gyel
FERENCVÁROS–PARTIZANI TIRANA (albán) 1–1 – 11-esekkel 1–3
Tj.:
a Partizani, 2–2-vel, 11-esekkel
Trencín (szlovák)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 2–3
Tj.:
a Trencín, 6–6-tal, idegenben szerzett több góllal
Celtic (skót)–Lincoln Red Imps (gibraltári) 3–0
Tj.:
a Celtic, 3–1-gyel
Dinamo Zagreb (horvát)–Vardar (macedón) 3–2
Tj.:
a Dinamo, 5–3-mal
FH (izlandi)–Dundalk (ír) 2–2
Tj.:
a Dundalk, 3–3-mal, idegenben szerzett több góllal

A 3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Az első mérkőzéseket július 26–27-én, a visszavágókat augusztus 2–3-án rendezik meg.
BAJNOKI ÁG

Partizani (albán)Salzburg (osztrák)
Viktoria Plzen (cseh)–Qarabag (azeri)
Astra Giurgiu (román)–FC Köbenhavn (dán)
BATE Boriszov (fehérorosz)–Dundalk (ír)
Ludogorec (bolgár)–Crvena zvezda (szerb)
Rosenborg (norvég)–APOEL (ciprusi)
Dinamo Zagreb (horvát)–Dinamo Tbiliszi (grúz)
Olympiakosz (görög)–Hapoel Beer-Seva (izraeli)
Asztana (kazah)–Celtic (skót)
Trencín (szlovák)–Legia Warszawa (lengyel)

NEM BAJNOKI ÁG
Ajax (holland)–PAOK (görög)
Sparta Praha (cseh)–Steaua Bucuresti (román)
Sahtar Doneck (ukrán)–Young Boys (svájci)
Rosztov (orosz)–Anderlecht (belga)
Fenerbahce (török)–Monaco (francia)

 

Legfrissebb hírek

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

Skót védőt figyel a Ferencváros – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.31. 18:05

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

A The New Saints vagy a Buducsnoszt jöhet kezdésnek– mutatjuk a Ferencváros lehetséges BL-ellenfeleit

Bajnokok Ligája
2025.05.25. 13:48

Aberdeeni csoda a döntőben: győzelem a Celtic ellen, Skót Kupa-diadal 35 év után!

Minden más foci
2025.05.24. 19:16

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Sorozatban negyedszer lett skót bajnok a Celtic

Minden más foci
2025.04.26. 15:49

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04
Ezek is érdekelhetik